Gyorsabban juthatnak uniós pénzhez a pályázók
Megkönnyítené és ezzel gyorsítaná az uniós alapok felhasználását egy EU-s javaslat, amelynek elemei 2014-től – az új pénzügyi ciklusban – már beépülnének a források igénylésének szabályai közé.
Megkönnyítené és ezzel gyorsítaná az uniós alapok felhasználását egy EU-s javaslat, amelynek elemei 2014-től – az új pénzügyi ciklusban – már beépülnének a források igénylésének szabályai közé.
hvg.hu
Az Országgyűlés egy hét halasztás után hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében, ha a gyermek a kötelező tanórai foglalkozásokról igazolatlanul több mint ötven órát mulaszt, az adott település jegyzője elrendeli védelembe vételét és a teljes iskoláztatási támogatás felfüggesztését.
MTI
Több százmilliárd forint EU-s forrás csoportosítható át a vállalkozások számára a Start Tőkegarancia Zrt. szerint, amely a támogatások jelentősebb hányadát a húzóágazatok vállalkozásaihoz juttatná és kezdeményezi az állami segítségnyújtást az önrész biztosításában.
MTI
A 2007 és 2013 közötti időszakban hazánk számára elérhető közel 8 000 milliárd forint EU-s fejlesztési forrástól mindenki jelentős gazdasági fellendülést és látványos eredményeket várt, és miután ezen időszaknak hamarosan a feléhez érünk, érdemes megvizsgálni, hogy ezen elvárások milyen mértékben teljesültek. A felhasználható összeg 54%-át kötötte le az ország, de sok kritikus szerint az EU-s pénzek elköltését megtervező Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) filozófiája nem érvényesült maradéktalanul, vagyis a brüsszeli forrásokat eddig nem sikerült „néhány nagy, és egymást erősítő cél” kiválasztásával elkölteni.
hvg.hu
Európai uniós forrásokból lehetne felszámolni az árvíz sújtotta szegénytelepeket - vélekedett Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő a Romák: Európai valóság címmel tartott konferencián, Brüsszelben pénteken kiadott közleménye szerint.
MTI
Egyes színházak, bábszínházak kedvezőbb támogatási lehetőséghez juttatását célozza az a javaslat, amelyben az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról szóló törvény módosítását kezdeményezi L. Simon László fideszes képviselő. A módosítás egyebek közt a nemzetiségi színházakat érinti.
MTI
A július elsejével startoló első hármas spanyol-belga-magyar EU-elnökség népszerűsítésére Belgium 250 ezer euróval száll be idén a Sziget Fesztivál támogatásába - írja a belga Le Soir napilap. Van, aki sokallja az összeget.
Folk György / Brüsszel
A magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozásoknak fontos lehetőséget jelentenek az európai uniós forrásból megvalósuló közberuházások - mondta az MTI-nek Zöld István, a Jánosik és Társa Kft. ügyvezetője, aki hangsúlyozta: cégük, árbevételének tavalyi, 20 százalékos bővülésében is fontos szerepet játszottak az uniós beruházásoknak, és részben 2010-ben is erre alapozzák a 15 százalékot meghaladó bevétel-növekedési tervüket.
MTI
Kell-e adóznia a szülőnek pályakezdő gyerekének utalt támogatása után? Olvasói kérdésre APEH válaszol.
hvg.hu
A mezőgazdasági vállalkozások beruházási hajlandósága az elmúlt bő másfél évben a válság hatására szinte teljesen megszűnt. Egy jól működő uniós, illetve magyar támogatási rendszer, a megfelelő finanszírozási formák beemelése a futó agrártámogatási programba azonban csökkenthette volna a visszaesést, kialakítása most kezdődő kilábalási időszakban is lökést adhat a szektornak - álla a Lízingszövetség közleményében.
hvg.hu
Megállapította a jelölő szervezetek és a független jelöltek részére járó, a választási kampányra fordítható költségvetési támogatást az Országos Választási Bizottság pénteki ülésén: egy jelölt 48 804 forint állami támogatást kap a kampányához.
MTI
A kormány 39 kiemelt projekt támogatásáról döntött, amelyek 51 milliárd forint értékű fejlesztést jelentenek a jövőben.
MTI
A genfi banánkereskedelmi megállapodás részét képező támogatást hagyott jóvá szerdán az Európai Bizottság, amelynek keretében az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok banántermelői európai pénzeket kapnak a másfél évtizede húzódó banánvita lezárásaként.
Folk György / Brüsszel
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megjelentette a 2010. évi telephely-fejlesztési pályázati kiírások tervezetét, aminek alapján megállapítható, hogy bár a népszerű pályázaton a vállalkozások ismét a tavalyi évnek megfelelő nagyságrendű támogatásra pályázhatnak, a feltételek valamelyest szigorodnak.
hvg.hu
Napokon belül megérkezhet a főváros számlájára az az ötmilliárd forintos BKV-támogatás, amelyről a kormány még február közepén döntött.
MTI
Az idén akár 20 milliárd forinttal 70 milliárd forintra nőhet az a támogatási összeg, amit a villamos energia fogyasztók fizetnek meg a távhővel kapcsolt áramtermelés támogatásaként – mondta Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke.
MTI
Blokádot szerveznek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gazdák a miskolci Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) épülete köré, amennyiben március 15-ig nem kapják meg a támogatásokat - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) Borsod megyei vezetője pénteken az MTI-nek.
MTI
Sokat javult a kkv-k megítélése az európai uniós pályázatok elnyerésére vonatkozóan. A vállalkozások több mint fele tartja reálisnak, hogy uniós forráshoz jut, és – a mikrovállalkozásokat kivéve – minden második hazai kkv hallott olyan uniós pályázati kiírásról, amely komolyan érdekli a céget – derül ki a 700 vállalkozás megkérdezésével végzett K&H kkv bizalmi index kutatásból.
unknown
Diákonként 13 429 forinttal kapnak kevesebbet az egyházi iskolák az önkormányzati intézményeket megillető támogatásnál 2008-ra vonatkozóan - derül ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) gazdasági bizottságának közleményéből.
MTI
Az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek hétfő esti brüsszeli tanácskozása előtt a görög pénzügyminiszter kézzelfoghatóbb uniós támogatást sürgetett nehéz pénzügyi helyzetbe került országa számára, miközben az EU-partnerek keményebb kiadáscsökkentő intézkedésekre buzdították Athént.
MTI