A konferenciát az Európai Szocialisták és Demokraták európai parlamenti képviselőcsoportja rendezte Andor László foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztos részvételével.
A közlemény szerint Járóka a magyarországi áradások okozta károk enyhítésére elérhető uniós forrásokról, valamint az EU 2020 versenyképességi és növekedési uniós kezdeményezés irányelveinek végrehajtásáról kérdezte a biztost.
Utóbbival kapcsolatban egyebek mellett arról érdeklődött, hogy a romák társadalmi befogadásával is szorosan összefüggő célkitűzések (mint a strukturális munkanélküliség csökkentése, az oktatási rendszerek javítása vagy a szegénységi küszöbök alatt élő európaiak számának csökkentése) teljesítése során a testület túl kíván-e lépni a nyílt koordinációs mechanizmus eddig megszokott eszközén.
Az árvízzel kapcsolatban pedig arra kérte a biztost, hogy a lakhatatlanná váló területek rekonstrukciója során az uniós Szolidaritási Alap elérhető eszközein túl támogassa az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott lakáscélú támogatások igénybevételét, illetve maga is igyekezzen előmozdítani, hogy az újjáépítési intézkedésekre szélesebb körű, komplex fejlesztés keretében kerüljön sor.
Válaszában Andor László elmondta, hogy az EU 2020 iránymutatásaiban foglalt célok teljesítése az Európai Bizottság és a tagállami kormányok közös felelőssége kell, hogy legyen. A biztos a közlemény szerint "ígéretet tett Járókának, hogy minden fórumon igyekszik felhívni a figyelmet az árvíz sújtotta magyar területek helyreállítására elérhető források szükségességére".
EU-forrásokból lehetne felszámolni a szegénytelepeket EP-képviselő szerint
Európai uniós forrásokból lehetne felszámolni az árvíz sújtotta szegénytelepeket - vélekedett Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő a Romák: Európai valóság címmel tartott konferencián, Brüsszelben pénteken kiadott közleménye szerint.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.