A kezdeményezés elfogadtatásával egyszerűsödhetne a pályázati adminisztratív eljárás, amely akár innovatív megoldásokkal is kiegészülhetne – többek között erről is tájékozódhatunk az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) júniusi hírleveléből. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is támogatni kívánja a vállalkozásokat egy Tőkeiránytű elnevezésű új szolgáltatással, amely egy innovatív adatbázisban összegyűjtené a vállalkozások számára, fejlesztési célból releváns ipari parkokat, logisztikai központokat vagy éppen gazdasági komplexumokat. A júniusi hírlevél beszámol egy olyan felmérésről is, amely felállította az európai vállalkozók kedvenc városainak listáját, elégedettségi, népszerűségi szempontok alapján. Malmö, Frankfurt és Varsó elsőbbsége mellett Budapest nem bizonyult közkedvelt városnak a vállalkozók körében, és így csupán a sereghajtók között szerepelhet.
Az AFIOE hírlevél Pályázat rovatában egy új felhívásról olvashatunk, amely a kisvállalkozásokat hivatott támogatni és egyebek közt az alkalmazottak tudásszintjének fejlesztésére 200 millió forintos uniós forrást bocsát a különféle projektek támogatására. A Magyar Innovációs Szövetség elnöke, Szabó Gábor véleménye szerint valójában nem a műszaki és természettudományos szaktudás hiányzik, hanem ennek megfelelő utánpótlása. Megoldás lehet a közösségi munka, vagyis a műszaki és természettudományos oktatás koncentrált fejlesztése, hiszen a magyar értelmiség ezen részének későbbi feladata lesz a gazdaságilag járható utak kijelölése. A távoktatás és az e-learning népszerűtlenségéről árulkodnak az elmúlt 10 év jelentkezési adatai: az információs és kommunikációs technológiák megújulása nem hoz forradalmat a különböző oktatási formák elterjedésében, hiszen ehhez elsősorban szükség lenne a fogalmak tisztázására és a munkaerő-piaci követelmények megváltozására. Az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) júniusi hírlevelét az alábbi linken érheti el:
Gyorsabban juthatnak uniós pénzhez a pályázók
Megkönnyítené és ezzel gyorsítaná az uniós alapok felhasználását egy EU-s javaslat, amelynek elemei 2014-től – az új pénzügyi ciklusban – már beépülnének a források igénylésének szabályai közé.
Olvastad már?
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Innen lehet tudni, hogy felértékelődtek a személyes találkozások
A bérlők pozíciója kedvezőbb – így áll most a budapesti irodapiac
Nem csak az állami pénz tűnt el, a magánhirdetők is látványosan hátat fordítottak a Fidesz-médiának
Útmutató cégvezetőknek
Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Online adatszolgáltatási kötelezettség
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.