#pszichológia


Motorozás, drogozás, agykutatás: magán próbálta ki a veszélyes szereket a világhírű orvos

"Sacks még sokra viheti, ha képes lesz féken tartani magát" – ezt írta be a tanára az akkor tizenkét éves Oliver Sacks bizonyítványába. A szerző a nemrég megjelent Mozgásban című önéletrajzi kötetének már bevezetésében előrevetíti, hogy semmi nem tartotta féken, pont olyan hévvel vetette bele magát a drogok, a motorok, a súlyemelés világába, mint az agykutatáséba.





Nem tud valamit? Ne szégyellje, fordítsa inkább az előnyére!

Amikor komplex problémával vagy helyzettel nézünk szembe, nem kell rögtön, a legelején tudni minden későbbi lépést – vallják A nemtudás című könyv tanácsadó szerzői, akik könyvükben néhány konkrét, kipróbálható kísérletre is javaslatot tesznek. Ezekből szemlézünk most tíz feladot.





Így jegyezze meg a neveket bemutatkozás után

A kezdő színész Mark Channonnak nem okozott gondot, hogy bemagolja az általa alakított karakterek szövegeit, azonban szörnyű névmemóriája volt. A színészkedés mellett egy bárban dolgozott, ahol egy barátjától hallott egy technikát, ami segítségére lehet. Idővel már nem csak a visszatérő vendégek nevére emlékezett, de a rendeléseket is fejben tudta tartani egy forgalmas estén is. Évekkel később pedig hatodik helyezést ért el a Memória Világbajnokságon.





"Hello, Limpopo!" – 10 kihagyhatatlan könyvet ajánlunk karácsonyra

Kepes András Világképe, a Twin Peaks titkai, és a női nemi szerv kultúrtörténete. Ha a válság még épp elviselhető, a mesék és magasztos eszmék menedéket nyújtanak, ám ha a bennünket körülvevő őrület odáig fajul, mint 2016-ban, nincs mese: vissza kell térnünk a rögvalóhoz, hogy a saját túlélésünk érdekében megérthessük, mégis hogyan juthattunk idáig. Ennek jegyében válogattunk életsegítő olvasmányokat karácsonyra.



"Az én szememben a koraszülöttek gyönyörűek"

A találkozás egy koraszülöttel majdnem mindig traumatikus élmény a szülőknek, de az első sokk után már ők is nagyon szépnek látják, és gyorsan beleszeretnek a babájukba – mondja a Richter Aranyanyu Díj egyik idei kitüntetettje, Schill Beáta neonatológus, akinek így nemcsak az extrém koraszülöttekkel, hanem a családjukkal is foglalkoznia kell. Milyen esélyei vannak a koraszülötteknek? Hogyan közli az orvos szülőkkel, ha el kell engedni egy babát? Mi az a kenguruzás? Interjú.