70 éves korában elhunyt C. Molnár Emma pszichológus, aktív-analitikus pszichoterapeuta – közölte az Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete szerdán az MTI-vel. Az ismert szakembert június 25-én érte a halál, temetéséről később intézkednek.
Megszokott látvány a buszon okostelefont nyomkodó utastárs. Valahol érthető is, hiszen hosszú még az út hazáig. És néha otthon is csak bambán pörgetjük a Facebookot, ugye? Mindent megteszünk, hogy ne unatkozzunk, pedig unatkozni időnként kifejezetten hasznos.
Egy friss kutatás szerint az interneten kialakult románcok fő mozgatórugója nem a közös értékrend, az ismerkedés első szakaszában egyáltalán nem ez számít. De akkor mi?
A kamaszok egy csoportján végzett kutatásból kiderült, hogy elképesztő függőség alakulhat ki a tizenévesekben a közösségi oldalakon érkező lájkoktól, vagyis talán még sosem volt ekkora befolyása a tinédzserek körében a kortársak véleményének és választásának.
Johannes Haushofer a Princeton Egyetem pszichológiaprofesszora, nemzetközileg is ismert kutató megelégelte, hogy örökké csak a sikereinkről beszélünk, a kudarcainkat pedig rejtegetjük.
A magyar média gáz, a fontos kérdésekben kussolunk, és egy rossz döntés is jobb a döntésképtelenségnél. Ismét megmondták nekünk a tutifrankót a hétvégi XX. Pszinapszison.
A Csillagok háborúja jedi lovagjai nem véletlenül harcoltak színes lézerkardokkal: valószínűleg ők is tudták, hogy a szín igazi fegyver lehet. Köztudott, hogy a színek fontos szerepet töltenek be az életünkben, de vajon tudjuk-e, hogy pontosan milyen hatást gyakorolnak a hangulatunkra, a munkamorálunkra és a választásainkra? Miért pont a piros a tilalom színe, és miért aktiválja a veszélyérzetünket? Mely színek lazítanak el, indítanak be vagy ébresztik fel bennünk a vásárlókedvet? Velünk született tulajdonság, hogy kislányként a rózsaszínhez, fiúként pedig a kékhez vonzódunk?
Tanárokat kértek arra, hogy vessék alá magukat különböző pszichológiai vizsgálatoknak, amelyek komoly egyezést mutattak a kiégéssel és depresszióval küzdők között.
A mobilozással és internetezéssel kapcsolatban függőség jeleit mutató emberek vélhetően a depresszió hatását csökkentik - erre utal egy új kutatás eredménye.
Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy bement egy szobába vagy kinyitotta a hűtőt, aztán meg elfelejtette, hogy mit is akart ott csinálni. Van magyarázat a kínos jelenségre.
Negyed évszázados német kutatás világított rá, hogy a boldog öregkorhoz két tényező biztosan hozzájárul, hiányuk pedig egyértelműen rossz hatással van a nyugdíjasok életszínvonalára.