#pszichológia


Hogyan lett a testképszorongás a fiúk problémája is?

A testkép miatti szorongás nemcsak a lányokat érinti, hanem a fiúkra is nagy nyomást helyez az irreálisan izmos férfitest ideálja. Mire figyeljenek fiús szülők? Többek között e témában is tanácsokat adnak az Így neveld a fiadat, hogy elfogadja és szeresse önmagát című könyv szerzői. Szerkesztett részlet a könyvből.


„Egy diagnózis után elképzelhető, hogy el kell gyászolnunk bizonyos jövőképeket” – hogyan győzzük le a félelmet a szűrővizsgálatoktól?

Tudjuk, hogy fontos rendszeresen és időben elmenni bizonyos vizsgálatokra, mégis gyakran halogatjuk ezeket. Sokan nem képesek túllendülni saját félelmeiken, ezért vonakodnak az orvosi látogatásoktól – mondja Pető Dorina pszichológus, akivel arról is beszélgettünk, hogyan függ össze a vizsgálatok halogatása a fals kontroll érzésével. Miként tudjuk legyőzni magunkat, és hogyan segíthetünk szeretteinknek is, hogy időben jussanak el az orvoshoz?



Mi áll a narcizmus hátterében?

A narcizmus gyakran mély, gyerekkorban gyökerező sérülésekből fakadó védekező mechanizmus. Cikkünkben - amely Sarah Davies szakpszichológus és traumaterapeuta Narcisztikus szülők árnyékában című könyvének szerkesztett részlete - bemutatjuk, hogyan alakul ki a narcisztikus személyiség.




Mi garantálja, hogy egy bűnnel harcoló rendőr pszichésen stabil maradjon?

Fegyvert viselnek, hosszú műszakokban szolgálnak, rendkívüli elvárásokat támasztanak feléjük, a társadalomnak pedig elemi érdeke, hogy fejben és lélekben egyaránt rendben legyenek, miközben őket is ugyanúgy elérik a mentális nehézségek, mint bárki mást. Hogy vannak a magyar rendőrök pszichés szempontból, és mit tesz a szervezet jóllétükért, amitől nem csak saját biztonságuk függ? A HVG az Országos Rendőr-főkapitányság vezető pszichológusát, szervezetfejlesztési főosztályvezetőjét és egy, a rendőri pályát is megjárt pszichológust kérdezett.


Négy lábon járó eufória – miért támadja le mindenki a cuki kiskutyámat a nagyvárosban, és mit tehetek ellene?

Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy az utcán szembejövő kiskutyát simogatni kezdjük, de ha ezt a gazda engedélye nélkül tesszük, az gyakran mind a négylábúnak, mind a tulajdonosának többet árt, mint használ. Szakértők segítségével jártunk utána, miért vonzódunk ennyire a kölyökkutyákhoz, és hogy mi a felelős magatartás a gazda és a járókelők részéről.


Mindjárt itt a karácsony, a nőiesített robotmunka ideje

Minden „igazi” karácsony mögött egy nő áll – mondhatjuk az ünnepről, amely éppen ezért megerősíti a hagyományos női szerepeket. Ilyenkor ugyanis a partner, feleség, anya, nagymama jóval több érzelmi munkát, mentális terhet cipel, emellett láthatatlan egyenlőtlenségek jellemzik az adventi és ünnepi készülődést – derül ki a kutatásokból. Kengyel Judith Gabriella pszichológus írása.


„Nem mindegy, hogy a szülőnek van szüksége segítségre, a gyereknek, vagy mindannyiuknak”

„A gyerek körül lévő felnőtteknek az a dolga, hogy a gyerek a lehető legbiztonságosabban nőjön fel” – vallja az Edisonplatform egyik idei díjazottja, a 2007-ben indult Bárányfelhő Fejlesztő és Terápiás Központ vezetője. Tóth Zsuzsanna maga is tanulási problémával küzdött, és már korán megálmodott egy olyan helyet, ahol a hozzá hasonló gyerekek és családjaik segítséget kaphatnak.



Mindennél jobban akarunk gyereket, nagyon szeretnénk jó szülők lenni, mégis kiégünk benne

Nem a rossz szülő ég ki, éppenhogy az, aki nagyon szeretné jól csinálni – mondja Bogdán Patrik, a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza, a szülői kiégés kutatója. Milyen nevelési stílus jár gyakrabban kiégéssel, a megengedő vagy az autoriter? Miért tűnik úgy, hogy kevésbé érintettek ebben az apák? Miért nagyobb a kiégés veszélye Nyugaton, mint a keleti társadalmakban? Hogyan függ össze a jelenség a szülés utáni depresszióval? Mit okoz a gyereknek, ha kiégett szülő mellett nő fel?



„Vége van, kicsi!” felkiáltással nyomták az iskolai vécé falának – milyen nyomot hagy a gyerekeken a mérgező politikai klíma?

Ellepték a közterületeket a Fidesz új háborús plakátjai, mindennapossá vált a politikai ellenfelek nyilvános megalázása. Szülőket, pedagógusokat kérdeztünk, hogyan élik meg a gyerekek az ő világukat is mérgező politikai bullyingot, és hogyan próbálják védeni a rájuk bízottakat. Szakértőket pedig arról, mit tehetnek a szülők.


Mit tehetünk, ha gyerekünket kövérnek csúfolják?

Egy szülőnek szívszorító érzés, ha a gyerekét kövérnek csúfolják. Nehéz ilyenkor tanácsot adni, mit mondjunk és tegyünk. Az Így neveld a fiadat, hogy elfogadja és szeresse önmagát című kötet szerzői három szakembert kérdeztek a témában. Szerkesztett részlet.




Az anyai agy: Így formálja át a szervezetet az anyává válás

Az anyává válás egy jól elkülöníthető fejlődési szakasz, amelynek hosszan tartó hatásai vannak, és amely során a szervezet valamennyi, a szociális viselkedés, az érzelmek és az immunválaszok szabályozásában érintett része drasztikus változáson esik át - mutat rá Chelsea Conaboy Az anyai agy című könyvében. Szerkesztett részlet.