Nemes Nikolett


Bérczes László: Amikor minisztereknél, államtitkároknál előszobáztam, akkor vajon kollaboráltam?

Nekünk fontos, hogy olcsók legyünk, és ne aszerint dőljön el, ki jön, hogy ki engedheti meg magának – mondja az Ördögkatlan Fesztivál szervezője, aki szerint ha a mostaninál is nagyobbak lennének, éppen a legfőbb értéküknek tartott személyességet veszítenék el. Bérczes Lászlóval arról is beszélgettünk, miért nem irigyli sem Nagy Ervint, sem Tarr Zoltánt, miért nem kell több pénz a kultúrára, mint amennyit eddig ráköltöttek, és hogy miért lesz rossz kedve, amikor általa is nagyra tartott emberek folyamatosan „lefejezést” akarnak.





„Három áthatoló sérülés volt a jobb kamra mellső falán” – megszólalt a HVG-nek a sebész, aki az utcán varrta össze egy leszúrt férfi szívét

Dubóczki Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa nemrég ritkaságszámba menő beavatkozással mentett meg egy szíven szúrt férfit, miközben a légimentőknél teljesített szolgálatot. A HVG-nek az eset körülményeiről és arról is beszélt, hogy mit kellett mérlegelniük a súlyos krízishelyzetben, milyenek a beteg gyógyulási esélyei, és miért tekint elhivatásként a mentési munkára, ami végigkíséri a pályáját.


„Egymásnak ugrasztott minket, éveken át egymásra mutogattunk” – lefóliázták a könyveit, most az irodalom felszabadulásában reménykedik Papp Dóra

A gyermekvédelmi ürüggyel megszavazott fideszes törvényt, amely többek között a könyvpiac szereplőit is súlyosan érintette, a napokban jogsértőnek találta az Európai Unió Bírósága. Papp Dóra, akinek három ifjúsági könyvét bélyegezték „bűnösnek”, bízik benne, hogy az új kormány komolyan veszi a döntést, bár szerinte egyelőre álomnak tűnik, hogy évek elteltével végre visszatér a béke a könyvpiacra is.



„Olyan dolgok derülnek ki, ami után egyre nehezebb hallgatni” – miért mernek egyre többen kiállni a rendszer ellen?

Hogyan változott a morális költsége a mostanában gyakori, arccal-névvel való kiállásoknak? Mitől függ, hogy mennyire érezzük ezeket hitelesnek? Mennyire radikalizálódtak valójában a magyar fiatalok, és beszélhetünk-e társadalmi szintű elégedetlenségről vagy épp szolidaritásról a választások előtti utolsó napokban? Gerő Márton szociológussal, az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociológiai Tanszékének és az az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársával beszélgettünk.


A büntető populizmus tankönyvi példája – milyen politikai érdeke fűződik a Fidesznek a szórakozóhelyek üldözéséhez?

Egyes klubokban már paranoid a légkör, máshol Horváth Laci kormánybiztosnál is radikálisabbak lettek az üzemeltetők. A razziáknak nem sok hatása van a drog visszaszorítására, viszont tönkreteszik a szórakozóhelyeket, veszélybe sodorják a kiszolgáltatott fogyasztókat. Volna megoldás a drogproblémára, de azt nem a rendőrségtől, hanem az addikciós és prevenciós hálózattól lehetne várni, csakhogy azt leépítette a kormány.


„Ugyanannyira sérülékenyek, mint bárki más” – minden ötödik magyar sebész alkoholproblémákról vallott egy friss felmérésben

Az orvosok fokozottan kitettek a depressziónak, a szorongásnak, és ők sem immunisak a mentális, pszichés kihívásokra, ezzel is összefügghet problémás alkoholfogyasztásuk. Utóbbiról eddig kevés adat volt ismerhető itthon, pedig volna miről beszélni, már csak azért is, mert a magyaroknál kimutatott alkoholproblémák gyakorisága duplája az európai átlagnak. Miért a sebészek veszélyeztetettsége a legnagyobb, és mit okoznak a munka során szerzett morális sérülések? Csabai Orsolya kutatóval beszélgettünk.


Bipoláris? Autista? „Bordi”? „Nárci”? – csak óvatosan az öndiagnózissal

Már laikusként is többet tudunk a pszichés problémákról, mint elődeink bármikor, így a címkézés is szabadon terjed: kis túlzással manapság bipoláris, akinek hangulatingadozásai vannak, autista, aki visszahúzódó, ADHD-s, akinek szórt a figyelme, és így tovább. Rubovszky György Zsolt klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával beszélgettünk a címkézés és az öndiagnosztizálás túlkapásairól.



„Nem feltétlenül a cigányok azok, akik az igazi értékét látják a zenénknek” – Parno Graszt-interjú

Magyarországon nem volt még példa arra, hogy népzenével arénát töltött volna meg egy hazai együttes, ám a Parno Graszt most épp erre készül. A Paszabról indult, autentikus cigányzenét játszó, több évtizede működő családi együttes vezetőjét, Oláh Józsefet kérdeztük arról, hogyan találták meg a helyüket a nagyszínpadon, miért volt frissítő a Bohemian Betyarsszal vagy a Pogány Indulóval együtt zenélni, és zavarja-e őket, hogy főleg nem a cigányok járnak a koncertjeikre.


A sötétségből a fénybe: dokumentumfilmen a leégett Notre-Dame újjáépítése

Öt évbe telt a katedrális restaurálása, ami Európa egyik legösszetettebb ilyen projektje volt. Most látványos drónfelvételeken követhetjük végig, milyen út vezetett a kezdetben siralmas állapotoktól a hajdani pompa visszanyeréséig, bepillanthatunk a restaurátorműhelyekbe, és az is kiderül, hogy mit találtak régészek a templom alatt, vagy, hogy az építkezéshez használt tölgyfákat miért csak télen, újhold idején vághatták ki.



„Fájóan sokan azt tanulták meg, hogy nem szabad a másik szemébe nézni, mert az agresszió”

Ha azt a narratívát választjuk, hogy a javítóintézetben élő gyerekek úgyis bűnelkövetők, akkor ilyen alapon a Taigetoszt is vissza lehetne hozni – mondja Schermann Márta rendező, aki több mint tíz éve járja a speciális gyermekotthonokat, javítókat, utógondozói házakat különböző művészeti projektekkel. Mit tapasztalt a Szőlő utcában, ahol Juhász Péter Pállal is találkozott? Hogyan dolgozik a súlyos traumákat hordozó fiatalokkal, és miért fagyasztották be a támogatásukat egy szókimondó Brecht-darab bemutatása után?