Megérkezett a BKV-hoz az állami támogatás
A 10 milliárd forintot a kormány a 4-es metró második, a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér közötti szakaszára szánt keretből előlegezte meg.
A 10 milliárd forintot a kormány a 4-es metró második, a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér közötti szakaszára szánt keretből előlegezte meg.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A második félévtől kezdve csak élelmiszerre, vegyi árura és ruházatra elkölthető bonok formájában adja ki az átmeneti segélyt az arra rászorulóknak a gyöngyösi önkormányzat.
MTI
A mikrohitellel kombinált támogatások új elemként jelentek meg az Új Széchenyi-tervben és csökkent a támogatás-intenzitás nagysága, ugyanakkor kevesebb előleg vehető igénybe a pályázatokhoz.
hvg.hu
A Belügyminisztériumot (BM) érintő költségvetési zárolás nem fogja érinteni a közbiztonság helyreállítása érdekében már tavaly elindított rendteremtő intézkedéseiket.
MTI
Az Egyesült Államok több millió dollárral támogatta az egyiptomi demokratikus szervezeteket Hoszni Mubarak elnökkel szemben - írta az Aftenposten című norvég napilap pénteken a WikiLeakstől kapott információkra hivatkozva.
MTI
A Rábaköz saját pénzét”, a tallért az év második felében akarják forgalomba hozni.
MTI
„Ilyen akaratlagos, voluntarista gazdaságpolitika más országokban is van, most éppen Bolíviában és Venezuelában – előbbiben államosították a magánnyugdíjpénztári rendszert, utóbbiban pedig megszüntették a költségvetési tanácsot” – mondta Bokros Lajos, az Európai Parlament képviselője, volt pénzügyminiszter, amikor az atv.hu arról kérdezte, mihez tudná hasonlítani a jelenlegi magyar gazdaságpolitikát.
hvg.hu
Az újjáépítési segélyek felhasználását ellenőrző amerikai főfelügyelő megállapítása szerint dollármilliárdokba kerülhet az amerikai adófizetőknek az a pazarlás és csalás, amely az Afganisztán újjáépítésére szánt segélyekkel történt 2002 óta.
MTI
Egy, közel negyven országra kiterjedő vizsgálat ismét bebizonyította, hogy a gazdasági növekedés nem jár feltétlenül együtt a kiegyensúlyozottabb, boldogabb élettel.
Medipress
Akciókkal édesgetik magukhoz és igyekeznek megtartani a számlájukat sokat használó ügyfeleket a bankok, bevételt nyerve a pénzforgalomból.
unknown
Idén is 20 ezer forintnál kevesebbet költ karácsonyi ajándékokra a lakosság fele, egy friss felmérés szerint. Ez meglátszik a szabadtéri ünnepi vásárok forgalmán is: látogató, nézelődő szép számmal akad, vásárló viszont évről évre kevesebb. Persze, nem mindegy, hol, mit és mennyiért kínálnak. Utánanéztünk, hogy a két legnagyobb fővárosi karácsonyi vásár kereskedőinek és célközönségének megéri-e az ünnepi vásárfia.
László Éva Lilla
Több ezer darabkára tépett szét 200 bankjegyet egy gép Tajvanon, ám sikerült összerakosgatnia az eredeti bankókat egy szakembernek.
MTI
Egy bizonyos génváltozat lehetővé teszi, hogy az emberek jobb pénzügyi döntéseket hozzanak: aki rendelkezik vele, inkább akkor vállal pénzügyi kockázatot, ha az ki is fizetődik - számoltak be eredményeikről amerikai kutatók.
MTI
A BGF kereskedelmi, vendéglátó-ipari és idegenforgalmi karán a turizmus-vendéglátás alapszakos hallgatóknak félévente 180 ezer, a kereskedelmi és marketing szakosoknak pedig 170 ezer forintos idegen nyelvi hozzájárulást kell fizetniük - persze csak akkor, ha a jelentkezési lapon a képzés magyar nyelvű változata helyett az angol vagy német nyelvűt jelölték meg. A költségtérítéses szakokon tanulóknak még mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, nekik egy félév a nyelvi hozzájárulással együtt több mint háromszázezer forintba kerül.
unknown
Tíz hónap várakozás után Kodjovi Obilale 100 ezer dollár adományt kap a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől - olvasható a Sportsmarketing.hu oldalon.
hvg.hu
Kínzó kérdés: vajon a doktorok a szükséges gyógyszert írják fel, vagy „szponzoruk” termékét?
hvg.hu
Azt szokták mondani, az egészség megfizethetetlen: mégis sokan első legyintéssel rávágják, hogy luxus, mennyi pénzbe kerül. A Pilates blog bemutatja, hogy az egészségünk megóvása a sport által nem is kerül olyan sokba, mint gondolnánk.
hvg.hu
Két héttel meghosszabbította a koszovói kormány az állami posta- és távközlési üzem (PTK) magánkézbe adására kiírt pályázat határidejét, miután pristinai közlés szerint legalább 30 társaság érdeklődött a legnyereségesebb koszovói vállalat papírjai iránt.
MTI
A pénz boldogít, de csak egy bizonyos összeghatárig - derítették ki Daniel Kahneman Nobel-díjas tudós vezetésével kutatók egy amerikai felmérés eredményeit értékelve.
MTI
Hamis tízezreseket hozott forgalomba egy háromtagú bűnbanda Hódmezővásárhelyen és Mártélyon az elmúlt két hétben; a rendőrök gyorsan a csapat nyomára bukkantak, és elfogták őket – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
MTI