#pénz


Boldog szeretne lenni vagy fogyasztó?

Az Egyesült Államokban egyre többen mondanak le a fényűző életvitelről az igazi boldogság érdekében. Luxus helyett az élményalapú vásárlás irányába mozdulhat a trend, ami átalakíthatja a fogyasztói társadalomra építő piacgazdaságokat.


Megkezdte a 700 millió elosztását a MOB

A Magyar Olimpiai Bizottság megkezdte a plusz 700 millió forintos állami támogatás elosztását, miután a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkársága átutalta a szervezetnek az összeget, s az pénteken már meg is érkezett a MOB számlájára. Eddig az érintett 42 szövetség közül 31 kötötte meg a MOB-bal az erre vonatkozó szerződést.





Wieszt szerint kölcsön kapott pénzt

A korrupciógyanúval megvádolt Wieszt János XI. kerületi MSZP-frakcióvezető szombat este az Echo Tv Heti mérleg című műsorában azt mondta: az elhíresült videofelvételen valójában kölcsönt kapott a vállalkozótól.


Mennyi pénzt kapnak a távozó kormány miniszterei?

A Bajnai-kormányból öt miniszter kapja meg a tárcavezetői tisztség megszűnésekor járó legmagasabb juttatást, több mint hatmillió forintot; Bajnai Gordonnak 3 havi juttatás jár. A távozó tárcavezetőknek a ki nem vett szabadságukat is megváltják, ennek pontos összegét azonban csak később lehet megmondani.



Biológiai kísérlet: pénz nélkül élni a tápéi réten

Lehet-e a XXI. század elején pénz nélkül, önellátó módon élni egy alföldi tanyán, kivonulva a civilizációból? Erre a kérdésre keresi a választ Paulovics Péter szegedi biológus immár két és fél éve a tápéi réten, ahol azt is megtudta, hogy a legnagyobb ellenfél a mezei pocok.





Ön milyen milliomos lenne?

Ön mire költene 10 ezer dollárt? Segítene a családjának, barátainak, vagy rögtön elutazna a nyereményből? Az Adrenalin blog most összegyűjtötte milyen típusú milliomos emberek vannak.


Mikor fizeti vissza az APEH az adóelőleget?

Az Alkotmánybíróság a családi pótlék adózásához kapcsolódó hatályos rendelkezéseket visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az év végén. Makroszinten ez több tízmilliárd forint költségvetési bevétel kiesését jelenti, továbbá a családi pótlékhoz kapcsolódóan a szeptember óta már levont és megfizetett adóelőlegek visszajárnak az adózóknak.


Ne döntsünk pénzfeldobással, megbízhatatlan

Valószínűségszámítási fejetlenséget fedeztek fel kanadai kutatók a pénzfeldobásban: több a fej, mint az írás, holott "hosszabb távon", kellően sok kísérlet esetén elméletileg ugyanannyinak kellene lennie a kettőnek.




Több százezres fiktív számla: futnak a pénzük után a lakók?

Közel 400 ezer forintot fizetett félig elvégzett tetőszigetelésért egy zuglói ház közös képviselője, aki a kontármunkáról fiktív számlát kapott. Felelősségét a történtekért nem ismeri el, de garanciát vállalt a pénz visszafizetésére. Mit tehetnek a tulajdonosok, ha a pénz mégsem kerül vissza a ház kasszájába? Ki javítja ki a szigetelést? Milyen jogosítványokat ad minderre az új társasházi törvény?