#pénz





Igazi pénz helyett fizessen Twitter-üzenettel!

Nemrég zárult a Kellog’s többnapos Twitter-fizetős kampánya, amelynek keretében állításuk szerint a vásárlók egy adott termékért a világon elsőként fizethettek egy előre meghatározott tartalmú Twitter üzenet kommunikálásával, ami 1 dollárt ért.




Tétényi Éva: nemsokára elfogy Esztergom pénze

Az esztergomi önkormányzat számláin annyi pénz van már csak, hogy a segélyeket ki lehet fizetni. Az iparűzési adóból származó tízmillió forint körüli összegen felül az önkormányzatnak még néhány millió forintja van - mondta Tétényi Éva a képviselő-testület csütörtöki ülésén. A független polgármester idézte a könyvvizsgáló véleményét, aki szerint a városnak finanszírozási gondjai lesznek a második félévben.



Bármeddig nyomozhatnának a bűncselekményből származó pénzek után

A Népszabadság értesülése szerint a Belügyminisztériumban (BM) olyan törvénytervezet előkészítésén dolgoznak, amely elfogadása esetén lényegében korlátlan ideig lehetővé tenné a nyomozást a bűncselekményből származó pénzek és értékek után; a javaslat még idén a kormány és a parlament elé kerülhet.







Három nap fejlesztés egymillióért

Április 20-22-én Miskolc ad otthont a tavaszi Mobil Weekendnek, ahol három napos alkalmazásfejlesztői versenyen mérhetik össze tehetségüket a hazai mobilos fejlesztők legjobbjai. A fejlesztői verseny mellett workshopokon is gazdagíthatják tudásukat a résztvevők.


Matolcsy: "valósággal ömlik ki a pénz az országból"

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter számítása szerint évi mintegy 8500 milliárd forintra rúghat az ellenőrizetlenül kiáramló, elvesztett pénz. A nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban a héten megjelent cikkében hangsúlyozza: "be kell tömni azokat az óriási lyukakat, ahol valósággal ömlik ki a pénz az országból".


José Mourinho a legjobban kereső edző

A Real Madrid portugál edzője a legjobban fizetett futballtréner a világon 2012-ben. Mourinho a Barcelona edzőjét, Pep Guardiolát félmillió euróval előzi meg a listán, egy spanyol internetes portál szerint.


Változik az eBay kifizetési rendszere

Az internetes aukciós platform átalakítja a rajta keresztül eladott termékek kifizetésének folyamatát. Nyártól a vásárló az eBaynek fizet, az összeget a leszállítást követően kapja meg az eladó. Magasabb lesz az eBay jutaléka. A rendszert Németországban és Ausztriában tesztelik.