#pénz

Jön az MNB új kétezrese és ötezrese

Fém két- és ötezrest kap a "nemzet mindenese", az MNB emlékpénzzel emlékezik meg Fáy Andrásról. A nagy címletű érmékkel éppúgy lehet fizetni a kereskedelmi forgalomban, mint papír társaikkal, csak éppenséggel nem érdemes, hiszen sokkal többet érnek, mint a névértékük.


Pezsgőt bonthatnak az autóhitelesek

A múlt pénteken benyújtott devizahiteles törvényjavaslat alapján az autóhiteleseknek is visszajárhat pénz, most ki is számolták, hogy mennyi. Egy 2007-ben felvett 2 millió forintos, ötéves futamidejű svájci frankos hitel esetén mintegy 670 ezer forint járhat vissza.


Itt lehet fillérekért strandolni a Balcsin

A hétvégére várható jó idővel ténylegesen beköszönt a főszezon a Balatonnál. Nem mindegy azonban, hogy hol strandolunk, ugyanis akár ötszörös is lehet a különbség a legdrágább és legolcsóbb fizetős strand árai között.



Euró helyett nemsokára dardannal fizetnek Koszovóban

Többször is felmerült, hogy az országban az albán leket vagy a szerb dinárt használhatnák hivatalos fizetőeszközként, eddig azonban egyik ötlet sem valósult meg a gyakorlatban. Hamarosan az eddig használt euró helyett azonban dardannal lehet majd fizetni a Koszovóban.


Tényleg ki kell tömni a gyereket zsebpénzzel?

Sok gyerek számára a zsebpénz jelenti az első lépcsőt a pénzügyi tudatosság felé: egy csoki a büfében, vagy inkább egy játék? Vannak rendkívül tudatos szülők, akik már az árrés játékos bevezetését is elkezdték, de vannak olyanok is, akik kevésbé rendszerezik a zsebpénz kiosztását, az elkényeztetés pedig nem biztos, hogy javít a helyzeten.



Ezekért hülyeség lenne fizetni

A legtöbben bele sem gondolunk, hogy egyes, kisebbnek tekintett szolgáltatások – sms-ek, múzeumi belépők például – igénybe vételéért milyen összegeket is fizetünk. Tippek, hogy mire nem érdemes költeni, hiszen sokszor ingyen is hozzá tudunk jutni bizonyos szolgáltatásokhoz.



Milliókat dobott ki véletlenül egy ATM

Az amerikai Maine állam South Portland nevű városában múlt csütörtökön egy bankautomata véletlenül 37 ezer dollárt dobott ki egy pénzfelvételnél. A furcsa működésre egy pénzt felvenni akaró nő figyelt fel, akinek szemet szúrt, hogy egy hajléktalan túl sokáig szöszmötöl az ATM-nél.



Egyre nagyobb a krími pénzkáosz

Ki rubelben, ki hrivnyában fizet az Oroszországhoz csatolt Krím fővárosában néhány nappal azután, hogy a rubel is hivatalos fizetőeszközzé vált a fekete-tengeri félszigeten. A vevőtől és a bolttól függ, ki mivel fizet illetve miben adnak vissza. Egyes helyeken kettős ármegjelölést alkalmaznak, és a hrivnya mellett feltűnnek a rubeles árak is.



Durván drága a postai csekk, erre kellene váltani

A lakosság közel 80 százaléka a mai napig postai csekkel fizeti számláit, pedig ma már sokkal olcsóbb és kényelmesebb megoldások is léteznek. Ráadásul még pénzvisszatérítést is kaphatunk, ha hitelkártyánkról csoportos beszedési megbízással rendezzük például közüzemi vagy egyéb számláinkat – írja a Pénzcentrum.hu.


Csak kamu, hogy a pénz boldogít?

A legtöbb, pénzről alkotott elképzelésünket – hisszük-e, vagy sem – de gyerekkori tapasztalataink formálják, és sok esetben ezek a dogmák nem mindig állják meg a helyüket. Például nem biztos, hogy ha többet keresünk, akkor boldogabbak is leszünk.


77 ok, amiért rosszul bánunk a pénzzel

A Business Insider oldalon megjelent egy olyan lista, melyen felsorolnak 77 okot, amiért rosszul bánunk a pénzzel. Az okok között szerepel például az, hogy túlzóak az elvárásaink, illetve az, hogy sok materiális dologgal halmozzuk el szeretteinket, miközben őket nagy valószínűséggel nem is érdeklik ezek a tárgyak.



Három magyar lesz ott idén a világ legnagyobb koktélpartiján

Szerdán kezdődik és szombaton ér véget a világ politikai és gazdasági vezetőinek hagyományos éves "dzsemborija", a davosi Világgazdasági Fórum. A rendezvény egyre inkább egy hatalmas, celebekkel megtűzdelt látványkonferenciára hajaz, ahol a diplomáciai események, különböző fejlesztési programok elindításának bejelentése mellett a networking az igazi érték. A hírességek oldják a száraz gazdasági témát, emellett intenzív médiafelhajtást is csapnak. Az idei rendezvényen mellesleg három magyar lesz jelen.


A pénz és a piac: ördög vagy angyal?

Sokan átkozták, és átkozzák a tulajdon és a pénz intézményét, nemrég még Ferenc pápa is elítélően nyilatkozott róluk. Ám kísérletek bizonyítják, nem a pénzben, bennünk van a hiba. Nem vagyunk képesek – mert ez valóban nehéz – különválasztani az önzetlen segítség és az önző racionalitás világát.


Rövid távon mindannyian halottak vagyunk

Ha hosszabb távú megtakarítók vagyunk, akkor az eszközallokációs döntéseket, mikor mennyi pénzt tegyünk részvénybe/kötvénybe, ne az elmúlt időszak hozamai alapján tegyük, mert valószínűleg rosszul járunk. Azért vegyünk meg valamit, mert úgy véljük – racionálisan végiggondolva, kielemezve a helyzetet – hogy a következő 5 évben is sokat tud emelkedni, vagy azért mert olcsó (pl. egy részvény, vagy részvénypiac, vagy kötvény, ingatlan, bármi) és/vagy olyan gazdaságpolitikai események következnek be amelyek az értékét növelik – írja Zsiday Viktor befektetési szakértő friss blogbejegyzésében.