#kiégés






Ha már elhervadt a nőnapi virág, itt egy hasznos útmutató kiégés ellen

Azok a keretek, amelyek között a nők ma boldogulni próbálnak, sok szempontból kitermelik az érzelmi kiégéshez vezető csapdahelyzeteket. Legyinteni nem lehet rá, mert a tartós stressz, a túlterheltség és a felfokozott, le nem zárt érzelmek súlyosan károsíthatják a testi és a lelki egészséget is. A külvilágból érkező káros hatásokat kizárni nem tudjuk, így jobb, ha megtanulunk harcolni ellenük.


Ön is „kiégett” már ebben az évben? – Mindent a burnout-szindrómáról

A kiégés a stresszt követően – mi több, annak sokszor egyenes következményeként – a modern ember egyik leggyakoribb fizikai-lelki betegsége. A fokozott terhelés, annak vágya, hogy életünk minden területén maximálisan teljesítsünk, kiváló munkaerők, szülők, barátok legyünk, sajnos sok esetben oda vezet, hogy elveszítjük önmagunk és az életünk felett a kontrollt. De mi is az a burnout, melyek az árulkodó tünetei, és mit tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük?


Így juttattuk válságba a szerelmet

Miért tűnik el a világból a vágy, a sóvárgás? Ugyanazért, amiért a versek is. A teljesítményalapú, digitalizált fogyasztói társadalom kiirtja az erotika írmagját is, száműzi a képletből a Másikat, csak a nárcisztikus Én marad a gödör alján. A sztárfilozófus Byung-Chul Han először tartott előadást Budapesten.











A munkamánia 7 figyelmeztető jele

A fáradtság csak egy vészjel a sok közül, ami arra figyelmeztet, hogy ideje lassítanunk. A munkafüggőség jó útlevél lehet a ranglétra legfelső fokának eléréséhez, de ezért biztosan kemény árat kell fizetnünk. Megmutatjuk, hogyan találja meg az egészséges egyensúlyt otthon és a munkájában egyaránt.