Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#francia nemzetgyűlés

MTI Világ

Lemondott a francia nemzetgyűlés zaklatással vádolt alelnöke

Több nő is azt állította, hogy Denis Baupin zaklatta őket több évvel ezelőtt. Egyikük szerint azért hallgattak, mert nem akarták megbántani a férfi feleségét. Azt viszont már sok volt, amikor meglátták, hogy részt vett a nők elleni erőszak ellen indított kampányban.

hvg.hu/MTI Világ

Hollande Obamát és Putyint hívja harcba, alkotmányt is módosítana

Francois Hollande francia köztársasági elnök a kongresszus előtt tartott beszédében a rendőrség megerősítését, valamint az alkotmány módosításának tervét vázolta fel, hogy hatékonyabban lehessen fellépni a terrorizmus ellen. Egyeztetésre hívta Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai államfőt is, hogy közös koalíciós erőkkel lépjenek fel a szíriai konfliktusban is az Iszlám Állam ellen.

MTI Világ

Le Pen máris feloszlatná a francia nemzetgyűlést

A francia nemzetgyűlés feloszlatását és az arányos választási rendszer bevezetésével új választások kiírását kérte vasárnap a köztársasági elnöktől Marine Le Pen, a szélsőjobboldali euroszkeptikus Nemzeti Front elnöke, miután az első becslések szerint pártja 25 százalékos eredménnyel jelentős győzelmet aratott az európai parlamenti választásokon.

MTI Világ

Melegházasság: politikai zűrzavart okoz a legalizálás Franciaországban

Egy nappal a melegházasság engedélyezésének parlamenti végszavazása előtt fenyegető levelet kapott a francia nemzetgyűlés elnöke hétfőn. Jean-Francois Copé, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának főtitkára pedig magyarázkodásra kényszerült, amiért a legnagyobb ellenzéki párt vezető politikusai előző nap együtt tiltakoztak a szélsőjobboldali Nemzeti Front képviselőivel a melegházasságok legalizálása ellen.

MTI Világ

Még októberben megszavazhatják Franciaországban az ESM-et

A francia nemzetgyűlés 477 igen szavazattal 70 ellenében ratifikálta kedden az Európai Uniónak az állandó euróövezeti válságalapról szóló szerződését. A képviselők közül 21-en tartózkodtak, kilencen pedig nem vettek részt az Európai Stabilitási Mechanizmusról (ESM) tartott szavazáson.

MTI Világ

Claude Bartolone lehet a francia nemzetgyűlés új elnöke

Claude Bartolone képviselőt jelölte csütörtökön a francia szocialisták nemzetgyűlési frakciója a parlament alsóházának elnöki posztjára. A Szocialista Párt a június 17-i nemzetgyűlési választásokon abszolút többséget szerzett az alsóházban, ezért több mint valószínű, hogy jövő kedden a jelöltjüket választják meg a francia köztársaság protokollrendben negyedik legfontosabb tisztségébe.

MTI Világ

Találgatják, mit kezd Hollande-ék hipertöbbsége

A nemzetgyűlési választásokon szerzett abszolút többséggel a franciaországi döntéshozói és végrehajtó hatalom valamennyi ágát mostantól irányító szocialisták előtt álló hatalmas feladatokra figyelmeztettek a hétfői francia napilapok.

MTI Világ

Francia végeredmény: abszolút többséget szereztek a szocialisták

Abszolút többséget, az 577 képviselői helyből 314-et szerzett meg Franciaországban a Francois Hollande elnököt adó Szocialista Párt (PS) a nemzetgyűlési választások második fordulójában a francia belügyminisztérium által hétfőn közzétett hivatalos végeredmény szerint. Az abszolút többséghez 289 mandátum szükséges.

MTI Világ

Sarkozy lehet, hogy visszavonul

Az elnökválasztáson szocialista kihívójától vereséget szenvedő konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő vasárnap arról biztosította a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának vezetőségét, hogy nem ő fogja vezetni a június 10-17-i nemzetgyűlési választások előtt a jobbközép kampányát.

hvg.hu Világ

Greenpeace-akció a francia nemzetgyűlés üléstermében

Tucatnyi Greenpeace-aktivista hatolt be szerdán a francia nemzetgyűlés üléstermébe, ahol a koppenhágai klímacsúcsról vitáztak a képviselők. Az ülést a levezető elnök rövid időre megszakította és kiüríttette a termet. Néhány órával később pedig bombariadó miatt szakadt meg a parlamenti munka.

A saját pénzéből fizette ki a szomszédai tartozását Michael Sheen 

A saját pénzéből fizette ki a szomszédai tartozását Michael Sheen 

Magyar fejlesztésű ingyenes mobilfizetés jön a CBA Príma üzleteiben

Magyar fejlesztésű ingyenes mobilfizetés jön a CBA Príma üzleteiben

Orbán uralma és az elveszett generáció miatt nincs remény Magyarországon Krasznahorkai László szerint

Orbán uralma és az elveszett generáció miatt nincs remény Magyarországon Krasznahorkai László szerint

Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

Szász Júlia: Apukám még nem áll rá készen, hogy megnézzen színházban

Szász Júlia: Apukám még nem áll rá készen, hogy megnézzen színházban

Miért viszket még jobban a gyulladt bőr, ha megvakarjuk? Íme a válasz

Miért viszket még jobban a gyulladt bőr, ha megvakarjuk? Íme a válasz

Kevesebb munkahelyi baleset volt Magyarországon, de többen haltak bele

Kevesebb munkahelyi baleset volt Magyarországon, de többen haltak bele

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Tovább korlátozta a chipek exportját az Egyesült Államok, hogy elvágja Kínát és Oroszországot a mesterséges intelligenciától

Tovább korlátozta a chipek exportját az Egyesült Államok, hogy elvágja Kínát és Oroszországot a mesterséges intelligenciától

A címlapról ajánljuk