Jean-Louis Borloo környezetvédelmi miniszter beszédének végén a nemzetközi zöldszervezet tagjai - akik addig a felső tribünön a közönség soraiban foglaltak helyet - "Tettre fel, köztársasági elnök úr!" szövegű molinókat feszítettek ki, egyikük pedig kötélen leereszkedett a képviselők közé. Néhány órával korábban a szervezet néhány tagja egy tűzoltólétrán feljutott a nemzetgyűlés épületének tetejére, ahol tíz percig tudtak maradni, mielőtt a biztonsági erők lehozták őket.
A France3 közszolgálati televízióban élőben közvetített ülés óriási káoszban szakadt meg. A Zöld képviselők egy része ugyanis megtapsolta a sikeres behatolási akciót, miközben a felháborodott kormánytöbbség soraiból többen "szélhámosoknak", "szemeteknek" és "fasisztáknak" nevezték az aktivistákat.
"Ez fantasztikus. Ez egy olyan akció, amelynek célja a politikai felelősök figyelmét felhívni az üvegházhatás okozta kihívásokra. Nagyon jó, hogy oda jöttek, ahol a demokrácia szíve ver, ahol rengeteg vitát kellene rendezni a klímaváltozásról és annak társadalmi, környezetvédelmi és gazdasági következményeiről" - mondta Noel Mamere, Zöld képviselő, aki ellen "bűnrészesség" miatt François Sauvadet, az Új Centrum formáció frakcióvezetője feljelentést kíván tenni.
"Koppenhága nem végződhet kudarccal. Most még semmi nem veszett el. Minden opció ismeretes" - tudatatta az akció kapcsán közleményében a Greenpeace. A szervezet azt kéri Nicolas Sarkozytől, hogy a december 7-én kezdődő koppenhágai klímacsúcs megnyitóján ambiciózus célként jelentse be, hogy Franciaország a klímaváltozás megfékezéséhez a szén-dioxid-kibocsátását 2020-ig a mostani szinthez képest 40 százalékkal csökkenti és évente 4,2 milliárd euróval járul hozzá a fejlődő országok támogatásához.
A 192 ország részvételével megrendezendő koppenhágai csúcsot azért hívták össze, hogy ott fogadja el a nemzetközi közösség az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését szabályozó 2012-ben lejáró kiotói megállapodást felváltó új szerződést. Az állam- és kormányfők a legfontosabbnak tartott utolsó két napra, december 17-18-ra érkeznek a dán fővárosba. Az egyedüli kivétel Barack Obama amerikai elnök, aki december 9-én szólal fel az ENSZ klímaértekezletén. Nicolas Sarkozy pedig december 15-16-án hivatalos Koppenhágába.
Kora este bombariadó miatt kellett ismét kiüríteni a nemzetgyűlést. A riasztás nem sokkal a Greenpeace akciója után telefonon érkezett a nemzetgyűlés központi számára. Miután a névtelen telefonáló azt közölte, hogy bombát helyezett el az első emeleten, a biztonság erők kiürítették az épületet, de a bombakereső kutyák semmilyen robbanószerkezetet nem találtak az átvizsgált helyiségekben - közölte a rendőrség.
Greenpeace-akció a francia nemzetgyűlés üléstermében
Tucatnyi Greenpeace-aktivista hatolt be szerdán a francia nemzetgyűlés üléstermébe, ahol a koppenhágai klímacsúcsról vitáztak a képviselők. Az ülést a levezető elnök rövid időre megszakította és kiüríttette a termet. Néhány órával később pedig bombariadó miatt szakadt meg a parlamenti munka.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.