A műtétjéről mesélt Szűcs Judith
Az énekesnő fontos beavatkozáson esett át.
„Sokszor találkozik az ember olyanokkal, akiknek arcán megmutatkoznak az évek és a gondok, mégis lelki nyugalmat, jóindulatot és békét sugároznak magukból” – mondta.
HVG
Bár mindannyian szeretünk utazni, az év (és a nyár) nagy részét mégis otthon töltjük. Ha azonban olyan szerencsések vagyunk, hogy kertes házban élünk, semmi akadálya sincs annak, hogy a mediterrán életérzést ide varázsoljuk. Egy toszkán hangulatú kertben kényelmesen lehet reggelizni, vendégeket fogadni vagy egyszerűen kikapcsolódni egy hosszú nap végén – érthető tehát, hogy a stílus iránti érdeklődés 2026-ban is látványosan erősödik.
BP Digital
Úszás közben teljesen váratlanul néhány másodperc alatt kerültem életveszélyes állapotba augusztus elején, közel a Égei-tenger partjához. Van valami, amit mindenkinek szeretnék elmondani a vízi mentésről.
Zoom? Smiley? Szó sem lehet róla.
HVG
„Édesanyámmal ellentétben ő sokáig betegeskedett” – Gregor Bernadett édesapjára, a híres operaénekesre emlékezett
HVG
Gáspár Kata végül 16 évesen mutatkozott be színészként.
HVG
A tápiószecsői falunapon lépett fel az énekesnő, aki korábban a Fidesz parlamenti frakciójának alkalmazottja volt
HVG
Az aranyér nem válogat: a hiedelemmel szemben nem csak az időseket érinti, ráadásul mindkét nem esetében gyakran előfordul. Mivel azonban kényes helyen van, nehezen beszélünk róla vagy kérünk tanácsot, így az azzal kapcsolatos hasznos és alapvető információk sem jutnak el hozzánk könnyen.
Proktis-M
Amikor a szervezetben valamilyen szövethiány vagy sérülés keletkezik, a közgondolkodás hajlamos magára a sebre – annak méretére, mélységére vagy jellegére – fókuszálni. A modern élettani szemlélet azonban rámutat, hogy a regeneráció sikeressége és gyorsasága nem egy izolált folyamat eredménye. A gyógyulás minőségét és ütemét alapvetően meghatározza az a környezet, amelyben a sérülés elhelyezkedik.
Proktis-M
A családja azt közölte, hogy a volt amerikai elnöknek nagy fájdalmai vannak.
HVG
Bár sok helyen lehet még ingyen mártózni az egyre apadó tavakban, folyókban, a városi strandok többsége, néhány üdítő kivételtől eltekintve, megkéri az árát a hűsölésnek.
Jég sem volt és a légkondiért plusz pénzt kértek. A színész azért nem szakított a Balatonnal.
HVG
Új-Mexikó állam azzal vádolta a közösségimédia-óriást, hogy közveszélyt okozott és ártott gyerekeknek. A Meta fellebbez a döntés ellen, és azt állítja, hogy védi a fiatal felhasználóit.
HVG
Mennyi vízre van szüksége minimálisan egy négytagú családnak? Van-e értelme kertes házba költözni és kutat fúratni? Hogyan éljük túl a hosszú áramkimaradást napelem híján, ha egyszer minden azzal működik? Milyen élelmiszerből tartsunk otthon tartalékot? És mennyibe kerül, hogy felkészülten várjuk a legközelebbi katasztrófát? Kis túlélőkalauz klímavészhelyzet esetére.
A kutatások szerint a 45 és 65 év közötti korosztályban a rossz szív- és érrendszeri egészség kockázati tényezőinek kezelése hozzájárulhat a kognitív hanyatlás kockázatának csökkentéséhez.
HVG
Mozgásos foglalkozások és előadások, speciális gyógytornák várják országszerte kicsiket és nagyokat szeptember 8-án.
HVG
Japán kutatók vizsgálata alapján már egy kevés odafigyeléssel is csökkenthető lehet a biológiai öregedés üteme.
HVG
„Mióta kecskét, birkát tanítok, jóval toleránsabb vagyok az emberekkel” – meséli Halász Árpád állatkoordinátor, aki legutóbb Pálfi György Tyúk című filmjében dobott nagyot a címszereplő betanításával. Már majdnem 150 hollywoodi, európai és hazai produkció stáblistáján van ott a neve. Egyetlen filmes kudarcaként említi, amikor a Kémjátszma forgatásán Brad Pitt nem tudott együtt dolgozni egy rottweilerrel. HVG-portré.
Számtalan olyan egészségi probléma létezik, ami kezdetben csak kisebb kellemetlenséget okoz, így esetleg nem fordítunk időben kellő figyelmet a kezelésére és gyógyítására. Ezek az apróságok aztán igen kellemetlen, fájdalmas betegséggé is nőhetnek. Erre jó példa az aranyér, amiről nehezen beszélünk, pedig, ha időben és jól kezeljük, sok fájdalomtól, bosszúságtól és akár költségtől is megkímélhetjük magunkat.
Proktis-M