J. D. Vance szerint aggasztó, ahogy a pápa a bevándorlásról gondolkodik
Az amerikai alelnök a Vatikánba üzent.
„Sokszor találkozik az ember olyanokkal, akiknek arcán megmutatkoznak az évek és a gondok, mégis lelki nyugalmat, jóindulatot és békét sugároznak magukból” – mondta.
A hedonizmus és a fogyasztói kultúra által előtérbe helyezett modern szépségideálokat bírálta szombaton XIV. Leó pápa egy Castel Gandolfóban tartott misén – jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség.
A pápa óva intett attól, hogy az emberek energiát pazaroljanak el olyan dolgokra, amelyek „nem igazán számítanak és nem örökkévalóak”.
Sokszor találkozik az ember olyanokkal, akiknek arcán megmutatkoznak az évek és a gondok, mégis lelki nyugalmat, jóindulatot és békét sugároznak magukból. Ugyanakkor mások, akik talán külsőre vonzóbbnak látszanak, belülről zordak és ridegek
– fejtette ki a katolikus egyházfő a Mária mennybevétele ünnepe alkalmából elmondott prédikációjában.
Máriát a földi élete végén bekövetkezett mennybevételekor hagyományosan szép, fiatal nőként ábrázolták, és ez a kép szemmel látható ellentétben áll mindazzal, amit a mi tapasztalunk szerint az évek múlása tesz velünk – mondta XIV. Leó.
Hozzátette: Mária felmagasztalása arra tanít minket, hogy a valódi szépség nem az öregedés elrejtésének jeleiben rejlik, hanem az örökkévaló szeretet megmutatásában. A tavalyi évhez hasonlóan XIV. Leó idén is Castel Gandolfó-i nyári rezidenciáján tölti Mária mennybevétele ünnepét, amely Olaszországban az egyik legfontosabb ünnep, egyben a nyári időszak csúcspontja, amikor a városok nagyrészt kiürülnek és az emberek a tengerhez vagy a hegyekbe utaznak.
Az amerikai alelnök a Vatikánba üzent.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.