Betépve ment el a kihallgatására egy csornai férfi, nem sikerült lepleznie
Többféle tiltott szert és pénzt is lefoglaltak tőle, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Többféle tiltott szert és pénzt is lefoglaltak tőle, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
HVG
A lefoglalt marihuána értéke hét- és tízmillió euró közé tehető.
HVG
Meglehetősen PR-szagú interjút adott a jelenlegi droghelyzetről, és az ezt ellenőrzés alá vonni hivatott Delta program sikereiről Horváth László drogügyi kormánybiztos a nemrég a NER égisze alá vont Blikknek.
HVG
Donald Trump amerikai elnök tömegpusztító fegyverré nyilvánította a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn. A szer százszor erősebb, mint a morfium.
HVG
A kormány a drog elleni küzdelem sikerét a tiltásban látja, pedig hatékonyabb lenne elmagyarázni bizonyos dolgokat – véli Zacher Gábor. Szerinte az alkoholbetegség messze a legsúlyosabb gond, egymillió lakosra vetítve a legrosszabb eredményt produkáljuk Európa-szerte, beleértve az oroszokat és egyes szovjet utódállamokat is. A most megjelent Zacher 3.0 című könyv fókuszában a mentősök munkája áll, az ennek apropóján készült interjúnkra az ország toxikológusa magával hozta két bajtársát, Bozó Gyulát és Kőrösi Gábort is. Miért nem vállalna államtitkári pozíciót? Hogyan küzdenek meg a mentális terheléssel, és milyen az, amikor a mentős hamarabb sír fel, mint az újszülött? Milyen lenne egy tényleg működő drogprevenciós program? És mennyit kellene fogynia Orbán Viktornak, hogy megváltozzon az alakja?
A rendőrség több fogyasztót is azonosított.
HVG
Az természetesen meg sem fordult az illetékesek fejében, hogy esetleg kezdeni kellene valamit a nagyon is létező drogproblémával. A valódi megoldásokhoz nem elég egy 25 másodperces reklámfilm, a bilincselés viszont pont belefér, úgyhogy egyetlen másodpercig sem volt kétséges, hogy a pártállam melyiket választja.
A színész hét hónapon át egy korty alkoholt sem ivott.
HVG
Zalaegerszeg fideszes polgármestere szerint semmi sem igaz abból, amit Hadházy Ákos állít a zalaegerszegi politikusokkal vagy közszereplőkkel kapcsolatban.
HVG
Az első számú bűnelkövetők akár 25 év börtönt is kaphatnak.
HVG
Az Igazság Órájának vendége volt Horváth László, ahol szóba került ByeAlex drogügye. A kormánybiztos szerint téves az a feltételezés, hogy ők küldték ki a rendőröket, hiszen már több mint 8000 eljárás indult március óta, és ezen „fennakadnak celebek is”, de visszautasította, hogy kormányellenes dalszövegek miatt kerülne bárki is célkeresztbe.
HVG
Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot – írta ByeAlex.
HVG
A zenész úgy saccolja, kb. száz rendőrt mozgósítottak az ügyük miatt.
HVG
Jogvédők szerint túlzás volt a rendőrök fellépése a hét végi Zrínyi utcai razzián.
HVG
Egy orosházi dílert is elfogtak a rendőrök, és azt a budapesti drogterjesztőt is, akitől ő szerezte a drogot, és még a vásárlóikat is előállították.
HVG
Amikor megállították az autójával a dombóvári dílert, volt nála pár százezer forint, fű, amfetamin, ő maga is be volt drogozva, ráadásul el is volt tiltva a vezetéstől.
HVG
Miután a rendőrök elkapták, kiderült, hogy már korábban is találtak nála kábítószert, és jogosítvánnyal sem rendelkezett.
HVG
Érdemben még nem reagált arra, hogy kiderült: két hónapon belül két eljárás is indult ellene.
HVG
Gyanús viselkedése tűnt fel a hatóságoknak.
HVG