Zenészeknél tartott házkutatást a rendőrség, és kokaint talált
A rendőrség három embert állított elő kábítószer birtoklása miatt, míg két embert kereskedelem miatt vettek őrizetbe.
A zenész úgy saccolja, kb. száz rendőrt mozgósítottak az ügyük miatt.
„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak, valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot” – írta ByeAlex a Facebookon szerda este, miután a Blikk megírta, hogy a zenész is érintett egy kábítószeres házkutatási ügyben.
A posztban beszámolt róla, hogy reggel fél hétkor jelent meg az otthonában kb. 15 rendőr házkutatást tartani, ahogy a zenésztársainál is megjelentek a hatóságok. Utána elvitték őket az őrsre, majd vizeletvizsgálatra, aztán visszavitték őket a rendőrségre. Úgy számolta, hogy kb. száz rendőrt mozgósítottak Budapesten, hogy lecsapjanak rájuk.
Ugyanakkor azt írta, hogy a napja jól telt, a rendőrök pedig mindannyian nagyon korrektek voltak vele. Rajongóit pedig arra kéri, hogy ebben ne kövessék a példáját.
A Rendészeti Államtitkárság Facebook-oldala jelentette be szerda délután, hogy házkutatást tartott „egy frontembernél és a zenekara tagjainál” a Nemzeti Nyomozó Iroda. Arról írtak, hogy az érintettek saját részükre vásárolt kokaint adtak át a rendőröknek, akik három embert előállítottak. A Blikk meg is nevezte ByeAlexet, mint az ügy egyik érintettjét.
A Rendészeti Államtitkárság szerint elfogták az együttessel kapcsolatban álló 45 éves Sz. Zoltán budapesti lakost is, aki – vallomása szerint – saját fogyasztásra, barátainak ingyen, és értékesítésre is szerzett be kábítószert. Azonosították R. Antonio 63 éves olasz állampolgárt is, akitől a gyanú szerint Sz. Zoltán vásárolta a kokaint. Őket a rendőrség kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítja, mindkettőjüket őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatásukat.
A rendőrség három embert állított elő kábítószer birtoklása miatt, míg két embert kereskedelem miatt vettek őrizetbe.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.