Iványi Gábor a börtönben járt Őrsi Gergelynél
Iványi Gábor elmondása szerint Őrsi két idegen nyelven is tanul a zárkájában, de elméjét családja és a kerülete ügyei mellett az igazságtalanság gondolata is állandóan foglalkoztatja.
Iványi Gábor elmondása szerint Őrsi két idegen nyelven is tanul a zárkájában, de elméjét családja és a kerülete ügyei mellett az igazságtalanság gondolata is állandóan foglalkoztatja.
HVG
Az összeg csak a harmada annak, amire a támadás után elhunyt Dudás István özvegye igényt tart.
HVG
Az ügyben hét ember ellen emeltek vádat.
HVG
Az érintett dolgozók tavaly valamivel több mint 4 millió forintot térítettek el ilyen módon.
HVG
A sztártól 2016-ban egy 4 millió dolláros gyűrűt is elloptak a rablók, akik megkötözve zárták be párizsi szállodájának fürdőszobájába.
HVG
Igazoltatás elől menekült, ám miután elkapták, egy másik férfi ellopta az elektromos rollert, amivel addig közlekedett.
HVG
A diák egyebek mellett azt mondta: „nem lehet kegyelem, és képesnek kell lenned végigvinni, amit elterveztél”, valamint hogy „ez hamarosan tömeges atrocitás lesz”.
HVG
A tettes ittasan, bekábítószerezve követte el a gyilkosságot.
HVG
A rendőrség Pilz Tamást már ki is hallgatta.
HVG
A zavartan viselkedő nőnek nem volt jegye, összeszólalkozott az ellenőrrel, aki a ruhájánál fogva húzta le a járműről. A BKK vizsgálatot indított.
HVG
Remélik, a vizsgálat is hasonló következtetésre jut.
HVG
A rendőrség eszközbeszerzések miatt nyomoz, iratokat és adatokat foglaltak le.
HVG
A Liverpool és a Manchester City korábbi focistája egy Lamborghinivel szlalomozott az autópályán.
HVG
Egy gyermekvédelmi aktivista szerint a politikus pénzt utalhat nyilatkozatokért cserébe.
HVG
Múlt pénteken Franciaországban siklott ki egy vonat, de ott még nem állapították meg a szabotázs tényét.
HVG
Kerestük a hatóságokat és az Indotek csoportot is, de egyelőre egyik helyről sem kaptunk választ.
HVG
Az ügyészség az előzetes letartóztatást azért kezdeményezte, mert a várható büntetés mértékére, valamint arra figyelemmel, hogy a férfi a helyszínt elhagyta, fennállt a szökés, elrejtőzés veszélye; továbbá attól is tartani lehetett, hogy a férfi a még ki nem hallgatott tanúkat jogellenesen befolyásolná vagy megfélemlítené.
MTI
Az ügyészség csak azért nem indítványozott életfogytiglani szabadságvesztést a vádlottal szemben, mert a férfi a bűncselekmény elkövetésekor még nem töltötte be a 20. életévét.
HVG
A férfi éveken át bántalmazta élettársát, majd miután a nő már szabadulni akart tőle, azzal kezdett fenyegetőzni, hogy rá és a közös gyerekeikre gyújtja a házat.
HVG
A lelkész szerint aggasztó a bíróság döntése, amiben a pénzügyőrök távmeghallgatását rendelték el. Ilyet a jogászaik szerint olyan tanúk szoktak kérni, akik kiskorúak, szexuális bűncselekmény áldozatai vagy egyéb komoly kihívással küzdenek.
HVG