Elfogtak Brazíliában egy női ruhában menekülő sorozatgyilkost
A hatóságok az elfogott férfit azzal gyanúsítják, hogy május óta tizenhat embert gyilkolt meg a térségben, ebből a kihallgatásán tizenegyet be is ismert.
A hatóságok az elfogott férfit azzal gyanúsítják, hogy május óta tizenhat embert gyilkolt meg a térségben, ebből a kihallgatásán tizenegyet be is ismert.
MTI
A rendőrség azonosította a gyanúsítottakat, és elfogatóparancsot adott ki ellenük.
HVG
A balhénak a busszal érkező iskolaőr vetett véget.
HVG
Másodfokon folytatódott Maja T. pere, a védők felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.
MTI
MTI
HVG
A rendőrség ismeretlen tettes ellen, emberölés miatt nyomoz.
HVG
A vasúttársaság szerint ők megtették a szükséges jogi lépéseket, és felmondták az érintett szerződéseket, illetve felfüggesztették a kifizetéseket.
MTI
A külföldön tartózkodó gyanúsított, amint értesült a büntetőeljárásról, önként hazautazott, és együttműködött a hatóságokkal.
HVG
Társával együtt a múlt héten tartóztatták le őket a Nemzeti Kulturális Alaphoz kapcsolódó ügyben. A Kecskeméti Törvényszék döntése végleges, a gyanúsítottak egy hónapig biztosan rács mögött maradnak.
HVG
A döntésről a törvényszék péntekre ígért részletes tájékoztatást.
HVG
Magyar Péter az Egyenes beszédben Seszták Miklós említése után tért ki arra, hogy a most eljáró Központi Nyomozó Főügyészség a mentelmi joggal is érintett esetekben szokott fellépni. A kormányfő ugyanakkor hozzátette: nem akar sejtetni vagy tippelni.
HVG
A bíróság szerint a szökés, elrejtőzés és bűnismétlés bűnügyi felügyelet alkalmazásával is elkerülhető lenne, de a bizonyítási eljárás sértetlensége miatt szükséges volt a terheltek letartóztatása.
HVG
Az ügyészek szerint a hálózat célpontjai között európai polgári és katonai infrastruktúrák is szerepeltek.
HVG
A fiú egy javítóintézetből került az otthonba.
HVG
A politikus hangsúlyozta: soha senkinek nem ígért olyat, hogy elintéz ügyeket, vagy közbenjár valaki érdekében.
HVG
Korábban három embert őrizetbe vettek, a vádhatóság indítványozta a letartóztatásukat.
HVG
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
HVG
A Jókai utcában 2022 nyarán szakadt le egy felújítás alatt álló épület úgynevezett attikafala, egész életére bénulást okozva Tóth Nikolett balerinának
HVG
Az emberölés gondolatával régóta foglalkozó, pszichológiai kezelés alatt álló férfi áldozatát azzal csalta el a lakására, hogy enni ad neki.
HVG