Kim Kardashian hatalmas baklövéssel mutatkozott be az F1-nek Monacóban
Lewis Hamiltont kísérte el, de a jelek szerint még nem ismeri a rajtrácsetikettet.
A sztártól 2016-ban egy 4 millió dolláros gyűrűt is elloptak a rablók, akik megkötözve zárták be párizsi szállodájának fürdőszobájába.
Szimbolikusan 1 euró kártérítést ítéltek meg Kim Kardashiannek, akitől 2016-ban fegyverrel raboltak el több millió dollárnyi ékszert Párizsban – írja a Reuters.
A támadás egy hírességek és gazdagok számára fenntartott luxushotelben történt a Madeleine-templom mögött. Az öt, rendőri ruhába öltözött rablót hajnali három óra tájban engedte be a recepciós, akire ezután fegyvert fogtak, hogy a tévésztár lakosztályához kísérje őket.
A fegyveresek megkötözték és bezárták a fürdőszobába Kardashiant. Ellopták az ékszerdobozát, amelyben 5-6 millió dollár értékű ékszereit tartotta, és elvitték azt a 4 millió dolláros gyűrűjét is, amelyet akkori férjétől, Kanye Westtől kapott.
Kardashian a vallomásában azt mondta, hogy a rablás során halálfélelme volt, és egy polgári kártérítési perben szimbolikus összeget követelt a rablóktól. Az ékszerek nagy részét azóta sem találták meg.
Kardashian 2025-ben a bíróságon a rablás kitervelőjének, Aomar Ait Khedache-nak azt mondta, hogy megbocsát neki. A most 70 éves férfit három év börtönbüntetésre ítélték, további hét embert pedig a rablással kapcsolatos bűncselekmények miatt ítéltek el.
Lewis Hamiltont kísérte el, de a jelek szerint még nem ismeri a rajtrácsetikettet.
Nyitókép: AFP / Bertrand Guay
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.