Melléthei-Barna Márton nemmel szavazott Unger Anna jelölésére a vagyonvisszaszerzési hivatal élére
Az igazságügyi bizottság alelnöke, Magyar Péter sógora volt az egyetlen, aki a tiszás képviselők közül nem támogatta a végül megválasztott jelöltet.
A politikus hangsúlyozta: soha senkinek nem ígért olyat, hogy elintéz ügyeket, vagy közbenjár valaki érdekében.
„Múlt héten a tudomásomra jutott, hogy valaki rám hivatkozva csalt ki jelentős összeget másoktól. Az ügyben a szükséges lépések haladéktalanul megtörténtek, az ügy már a nyomozó hatóság kezében van” – közölte Melléthei-Barna Márton tiszás országgyűlési képviselő, a párt jogi szakértője a közösségi oldalán csütörtökön.
A politikus hangsúlyozta: soha senkinek nem ígért, és nem is fog ígérni olyat, hogy elintéz ügyeket, vagy közbenjár valaki érdekében.
Ha bármikor ilyen állítás felmerül, biztosak lehetnek abban, hogy minden alapot nélkülöz, és ha a tudomásomra jut, akkor én megteszem a feljelentést, érintsen az ügy bárkit is
– írta Melléthei-Barna.
Végül megjegyezte: éppen azért lépett a politikusi pályára, mert hisz abban, hogy fel lehet számolni azt a világot, ahol személyes kapcsolatokkal bármit el lehet intézni.
Az igazságügyi bizottság alelnöke, Magyar Péter sógora volt az egyetlen, aki a tiszás képviselők közül nem támogatta a végül megválasztott jelöltet.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.