Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szlovákia

MTI Világ

Új Szó: a révkomáromiak is súlyosan hibáztak

Súlyosan hibázott a révkomáromi szoborbizottság, amikor úgy döntött, hogy Ivan Gasparovicnak vagy más vezető szlovák politikusnak nem küldenek meghívót Szent István szobrának ünnepélyes felavatására - írta az Új Szó című szlovákiai magyar lap hétfőn.

MTI Itthon

"Botrányos volt a szlovák kormány intézkedése!"

Botrányos volt és mindféle jogalapot nélkülözött a szlovák kormány intézkedése, amely során Sólyom László magyar köztársasági elnököt pénteken nem engedték be Szlovákiába - mondta Bauer Edit, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) európai parlamenti képviselője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén szombaton újságíróknak.

MTI Itthon

Eörsi szerint Sólyom meggondoltabb lehetett volna

A magyar demokratáknak kapcsolatot kell keresniük a szlovák demokratákkal annak érdekében, hogy a "mostani szlovákiai hisztériának és nacionalizmusnak elejét lehessen venni", és azt is meg lehessen akadályozni, hogy Magyarországon hasonló szellemű válaszok szülessenek – mondta Eörsi Mátyás szombaton annak kapcsán, hogy Sólyom Lászlótól a hatóságok előző nap megtagadták a belépést Szlovákiába.

MTI Világ

A nemzetközi közvéleményhez fordul a magyar külügy

A magyar Külügyminisztérium tájékoztatni akarja a szélesebb nemzetközi közvéleményt és az Európai Unió (EU) tagállamait arról, hogy Szlovákia pénteken megvonta Sólyom László köztársasági elnöktől az engedélyt, hogy beléphessen az országba - mondta az MTI-nek a külügyminiszter, aki példátlannak nevezte az esetet.

MTI Világ

Újságírók aggódnak a szlovákiai rasszizmus erősödése miatt

A Szlovákiát elborító rasszizmus és a szélsőségesség újabb hulláma olyan tény, amely össztársadalmi aggodalomra ad okot - állítják a szlovákiai roma sajtóközpont és a roma sajtóiroda (MECEM/RPA) szerkesztői, akik hétfőn nyílt levelet intéztek Szlovákia állampolgáraihoz.

MTI Világ

Nacionalista szlovák értelmiségiek a nyelvtörvény mellett

Nyilatkozatban tiltakozott a szlovák államnyelvtörvény módosítását bíráló magyarországi "kampány" ellen szlovák értelmiségiek egy csoportja. Őket pozsonyi lapok gyakran illetik a nacionalista, illetve a szélsőségesen nacionalista jelzővel.

MTI Világ

Kalinák belügyminiszter: Szlovákiában létezik cigánybűnözés

Robert Kalinák szlovák belügyminiszter szerint Szlovákiában létezik cigánybűnözés. A kifejezést azonban a legtöbb országban a szélsőjobboldali szervezetek tagjai használják, és a szakemberek szerint ez a rasszizmus erősödését vonhatja maga után - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.

MTI/hvg.hu Világ

Utcai megemlékezés Pozsonyban a nálunk megölt romákról

A Magyarországon az utóbbi fél évben meggyilkolt romákról emlékezik meg a Szlovákiai Roma Kezdeményezés hétfőn 11 órakor a Magyar Köztársaság pozsonyi követsége előtt. Attól is tartva, hogy a romagyilkosságok átgyűrűzhetnek Szlovákiába is. Szélsőségesek ugyanis az ottani feszültségeket kihasználva már tüntettek a romák ellen.

MTI Világ

Kommandósok oszlatták fel szlovák szélsőségesek tüntetését

Erőszakkal - gumibotokkal és vízágyúval - oszlatta fel a szlovák rendőrség a szombaton délután a Slovenská Pospolitost (Szlovák Testvériség) polgári szervezet tüntetését az állítólagos roma terror ellen a kelet-szlovákiai Szentmihályfalván.

1
152 153 154 155 156
162
Újra lesz Trump–Orbán-találkozó

Újra lesz Trump–Orbán-találkozó

Hasít az okosgyűrűgyártás úttörője, a finn unikornisnak a Samsung és az Apple is csak a hátát nézi

Hasít az okosgyűrűgyártás úttörője, a finn unikornisnak a Samsung és az Apple is csak a hátát nézi

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

GTI verziót is kaphat a Volkswagen ID.1

GTI verziót is kaphat a Volkswagen ID.1

Öt arisztokrata egy főúri kastélyban: igazi kuriózummal jön az idei Frankofón Filmnapok

Öt arisztokrata egy főúri kastélyban: igazi kuriózummal jön az idei Frankofón Filmnapok

Orbán szerint az Európai Unió nem kérhet helyet az ukrajnai békéről szóló tárgyalóasztalnál, ki kell azt érdemelni

Orbán szerint az Európai Unió nem kérhet helyet az ukrajnai békéről szóló tárgyalóasztalnál, ki kell azt érdemelni

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

30 év óta az ötödik legalacsonyabb a januári BMI, hol van itt repülőrajt?

30 év óta az ötödik legalacsonyabb a januári BMI, hol van itt repülőrajt?

Schadl György 30 milliót fizetne, hogy visszakapja autóit, repülőjét és ékszereit

Schadl György 30 milliót fizetne, hogy visszakapja autóit, repülőjét és ékszereit

A címlapról ajánljuk