"Megvontam bizalmamat Viliam Tursky környezetvédelmi minisztertől, mert ismételten bebizonyította, hogy alkalmatlan a tárca vezetésére és nem tud megbirkózni a rá háruló feladatokkal" - jelentette ki Robert Fico a kormány szerdai ülése után Pozsonyban.
A kormányfő ugyanakkor úgy döntött: bár a koalíciós megállapodás alapján a tárca a szélsőségesen nacionalista Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezében van, Tursky utódjának kijelölésénél ezt nem fogja figyelembe venni. Három év alatt Tursky már a harmadik nemzeti párti környezetvédelmi miniszter, akit korrupciógyanús ügyek miatt menesztett a tárca éléről Fico.
"Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer), mint a koalíció legerősebb tagja, kész ezért a lépésért vállalni a felelősséget és viselni a következményeket, még abban az esetben is, ha az SNS kilépne a koalícióból" - húzta alá Fico, aki egyben a Smer elnöke is.
Bár Fico nyíltan nem mondta ki, de a szlovák sajtó úgy tudja: Turskynak a tárcánál tapasztalt korrupciógyanús közbeszerzések és üzletek miatt kell távoznia. A környezetvédelmi minisztériumhoz köthető legismertebb botrány a széndioxid-kibocsátási kvóták eladásával kapcsolatos. Az üzlet következtében az állam legalább 66 millió euró bevételtől esett el. A Szlovák Nemzeti Párt a kormányfő döntését eddig nem kommentálta.
Fico kirúgta nacionalista párti miniszterét, s odaszólt Sloáéknak
A szlovák miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy megvonta bizalmát a környezetvédelmi minisztertől és csütörtökön felkéri az államfőt, hogy menessze tisztségéből. Bár elvileg Slotáék küldhetnék az újabb minisztert, mégsem tehetik.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.