Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Krízisben

hvg.hu Kult

Ez a sorozat úgy politizál, hogy közben mindenkiből viccet csinál

A Krízisben című vígjáték-széria két főszereplője, az amerikai külügyminiszter (Tim Robbins) és egy Pakisztánban bújkáló amerikai diplomata (Jack Black) is azon szerencsétlenkedik, hogyan kerüljék el a harmadik világháborút. A kíméletlenül szatirikus sorozatól azonban nem a sztárok, hanem az egyik mellékszerepben feltűnő és a forgatókönyvet író Aasif Mandvi tudja a legtöbbet. A vele készült interjúban kifejti, szerinte a sorozat mindkét fél, az USA és Pakisztán polgárai elé is görbe tükröt tart.

Bicsérdi Ádám-Bodnár Zsolt Kult

Tíz sorozat, amit semmiképp ne hagyjon ki a nyáron

A nyár igazi aranybánya a sorozatok kedvelőinek, ilyenkor iszonyatos mennyiségű széria mutatkozik be, vagy jelentkezik új évaddal. Ráadásul folytatódik az a tendencia is, hogy mozisztárok pártolnak át a tévéhez, hiszen idén nyáron például Colin Farrell, Tim Robbins, Bradley Cooper és Jack Black is feltűnik majd a képernyőn. Az óriási kínálatból kihalásztuk a tíz legígéretesebbnek tűnőt.

Zuhan a diákok teljesítménye matekból az EU-ban

Zuhan a diákok teljesítménye matekból az EU-ban

Ma 75 éves Vámos Miklós

Ma 75 éves Vámos Miklós

Kórházak és óvodák maradtak áram, fűtés és víz nélkül egy éjszakai orosz légicsapás után Odesszában

Kórházak és óvodák maradtak áram, fűtés és víz nélkül egy éjszakai orosz légicsapás után Odesszában

Elkeserítő számok érkeztek: minden idők legalacsonyabb születésszáma volt a 2024-es Magyarországon

Elkeserítő számok érkeztek: minden idők legalacsonyabb születésszáma volt a 2024-es Magyarországon

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Megmutatta a NAV, hogyan trükköznek a kamionosok a menetíróval – videó

Megmutatta a NAV, hogyan trükköznek a kamionosok a menetíróval – videó

Tíz éve gyilkolták meg Putyin legfőbb riválisát, Borisz Nyemcovot

Tíz éve gyilkolták meg Putyin legfőbb riválisát, Borisz Nyemcovot

Kaja Kallas: Európában senki sem akarja, hogy a háború folytatódjon

Kaja Kallas: Európában senki sem akarja, hogy a háború folytatódjon

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

A címlapról ajánljuk