Vámos Miklós egyszer rátaposott a szemüvegére egy újságírónak, aki hazudott róla
A népszerű író fiatalon hajlamos volt a bosszúállásra, de aztán leszokott róla. Sokszor verekedett is életében.
"Az olvasók rajongják, mégis kívülállóként tekint magára a magyar irodalomban" – írja róla a Litera.
"Tizenkilenc éves kora óta publikál, prózáját olyanok méltatták, mint Lengyel József vagy Déry Tibor, tizenhat nagyregényt és kilenc kisregényt írt, csaknem félszáz könyve jelent meg eddig, az olvasók rajongják, mégis kívülállóként tekint magára a magyar irodalomban" – írja a ma 75 éves írót köszöntő Litera.
Vámos 2023-ban, a Visz a vonat című kötete apropóján úgy nyilatkozott, hogy időnként megint cenzúrába ütközik, és több médiumba nem írhat.
Egy 2019-es interjúban elmondta, hogy mindig is írónak készült, ez a tudat nyújtott számára biztonságot. A szüleiről, a gyerekkoráról is mesélt a beszélgetés során:
Én szegénységből jöttem, a szó megszokott és elvont értelmében is szegénynek születtem. Apám jó partinak számított Pécsen. A háború azonban megváltoztatta őt, kiölte az érzelmeit, mivel a családját kiirtották Auschwitzban. Anyám pedig mániás depressziótól szenvedett. Gyerekként nem tudtam, hogy van ilyen, csak azt láttam, hogy hol sír, hol nevet, és ez nem adott biztonságérzetet. Ma már tudom, ez ugyanolyan betegség, mint a bárányhimlő, de akkoriban nem tudtuk hova tenni
– mondta Vámos, és hozzátette:
Önmagamat neveltem fel, a szüleim magukkal voltak elfoglalva. Az a tudat adott erőt, hogy író leszek.
A népszerű író fiatalon hajlamos volt a bosszúállásra, de aztán leszokott róla. Sokszor verekedett is életében.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.