Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Iklad

Kacskovics Mihály Béla - Nyusztay Máté hvg360

A Nagy Akkubotránytérkép – összegyűjtöttük a gyárak környezetszennyezéseit, baleseteit és szabályszegéseit

Rosszullétek, tűz, robbanás, habzó csatornák, halálos kimenetelű munkahelyi balesetek – az elmúlt másfél évben több alkalommal hallhattunk hasonló híreket az épülő és a már működő akkugyárakról. A beruházások bírálói és az érintett helyiek ezekre is hivatkozva tiltakoznak folyamatosan a beruházások ellen, a kormánypárti politikusok viszont azzal érvelnek, a gyárak a legszigorúbb előírások szerint működnek. Hogy lehetne megelőzni a baleseteket és a súlyos megbetegedéseket? Összefoglalónkban ezen kérdések megválaszolása mellett térképen mutatjuk meg, hol történtek (nyilvánosságra került) balesetek, illetve azt is, hol vannak már, és hol lehetnek még akkugyárak az országban.

Kacskovics Mihály Béla Itthon

Beleszédültünk a rejtélyes ikladi akkuhulladék-tároló bűzébe

A gyenge, levert lakatokat erősebb lakatokra cserélték a kapukon. Ennyi változás történt az ikladi, faluszéli akkuhulladék-telepen, mióta múlt héten valaki rátalált és feljelentést tett. A szemét és vele együtt a szúrós szag maradt, sőt, a telepen dolgozó szerelő szerint egy éve még ennél is durvább volt. Mivel a bűz a település lakóövezetéig nem nagyon jut el, az ikladiaknak fogalmuk sincs, mi van a határban. Találkoztunk olyannal, aki a mai napig nem hiszi el, hogy akkutelep-lerakat van tőle nem messze.

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

„Azt reméltük, hogy minket is lebombáznak, mert az is jobb, mint itt várni a halált” – az utolsó magyar túlélők történetei

„Azt reméltük, hogy minket is lebombáznak, mert az is jobb, mint itt várni a halált” – az utolsó magyar túlélők történetei

Kevesebb lesz a bosszantó reklám a YouTube-on

Kevesebb lesz a bosszantó reklám a YouTube-on

Felmérés: Donald Trumpot a britek, a franciák és a németek többsége is diktátornak tartja

Felmérés: Donald Trumpot a britek, a franciák és a németek többsége is diktátornak tartja

Grönlandi miniszterelnök: Nem akarunk dánok vagy amerikaiak lenni, mi grönlandiak vagyunk

Grönlandi miniszterelnök: Nem akarunk dánok vagy amerikaiak lenni, mi grönlandiak vagyunk

Már a rendőrök sem zárják ki, hogy nem baleset volt a pesti lakástűz, amiben meghalt egy nő

Már a rendőrök sem zárják ki, hogy nem baleset volt a pesti lakástűz, amiben meghalt egy nő

Túlélte a francia kormány az ellene indított bizalmatlansági szavazást

Túlélte a francia kormány az ellene indított bizalmatlansági szavazást

Békés éjszakán van túl Ferenc pápa

Békés éjszakán van túl Ferenc pápa

Dél-Korea ideiglenesen betiltotta a DeepSeek alkalmazást

Dél-Korea ideiglenesen betiltotta a DeepSeek alkalmazást

A címlapról ajánljuk