Ferenc pápa csak a halála után akarta „meggyónni” az életét, de a világ állapota miatt nem várhatott vele
A Remény című önéletrajzában nemcsak az életét meséli el, hanem a papi hitvallása mentén figyelmeztet arra, hogy a vesztünkbe rohanunk.
Fokozatosan javul a katolikus egyházfő állapota, de még nem engedték ki a kórházból.
Újabb békés éjszakán van túl a pápa, és jelenleg pihen – derül ki a Vatikán pénteki közleményéből.
A csütörtöki tájékoztatásukban már kiemelték, hogy az egyházfő egészségi állapota további javulást mutat, ugyanakkor arra is emlékeztettek, hogy a bonyolult kórkép miatt a prognózis továbbra is óvatos.
Michael Czerny bíboros, a La Stampa című olasz lapnak adott interjúban azt mondta, a pápa állapota javulóban van, bár, mint azt hozzátette, „lassabban, mint szeretnénk”.
A 88 éves egyházfőt február 14-án vitték be a római Gemelli klinikára, ahol tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Esetében ez a diagnózis különösen veszélyes, nemcsak életkora, hanem amiatt is, mert fiatalon eltávolították a tüdejének egy részét.
A Remény című önéletrajzában nemcsak az életét meséli el, hanem a papi hitvallása mentén figyelmeztet arra, hogy a vesztünkbe rohanunk.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.