Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Free SZFE

hvg.hu Kult

Schilling Árpád: Egyszerűen lefojtják azokat, akik nem kötődnek direkten pártokhoz

Schilling Árpád rendező, a néhai Krétakör alapítója ezúttal az alapítványi sorsra kényszerített Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóihoz intézte sorait. Mint írta: most nem az a cél, hogy a kormányzó pártot befolyásolják, mert az lehetetlen. A feladat az, hogy a "magyar kultúra ne váljon ízléstelen, pöffeszkedő pártfunkcionáriusok és kebelbarátjaik játszóterévé".

Hamvay Péter hvg360

Upor László: "Tudom, hogy a Katona köréhez sorolják a Színműt, de ez butaság"

A Színművészeti Egyetemről még a néhai Kerényi Imre kezdte el terjeszteni, hogy egy "liberális fészek", és ezt a szólamot vette át a kormánypárti sajtó és a hatalom - nyilatkozta a HVG-nek az intézmény rektorhelyettese, aki az interjúban elismeri: naivitás volt a részéről azt hinni, hogy az egyetem minősége és eredményei védelmet nyújthatnak a támadások ellen. Portréinterjú Upor Lászlóval.

HVG360 hvg360

"Nem szabad, hogy ez csendben történjen"- a Színművészeti hallgatói a HVG teraszon

1 százaléknál is kevesebb esélyt látnak arra, hogy a kormány megváltoztassa álláspontját a Színház- és Filmművészeti egyetem ügyében - erről beszéltek M. Kiss Csabának azok a diákok, akik az intézmény átalakítása elleni tiltakozás szervezői. Milovits Hanna és Podlovics Laura ennek ellenére fontosnak tartja, hogy fellépjenek a hatalommal szemben, már csak azért is, mert ezt állampolgári kötelességüknek is tekintik.

HVG Itthon

Upor László: "Szívesen elmagyaráznám, mi a különbség a szeretkezés és a nemi erőszak között"

Nem erre a helyzetre számított Upor László, a Színház és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, mikor beadta vezetői pályázatát. Ha a Parlament pénteken megszavazza, az SZFE is alapítványi fenntartásba kerül, a tiltakozók az egyetem autonómiáját féltik. A miniszterrel is tárgyaltak, bár Upor szerint az nem tárgyalás volt, csak párhuzamos monológok, Palkovicsot pedig elmondása szerint nem érdekelték a tények. Upor Lászlóval az eheti HVG Portré rovatában készült beszélgetés.

BI Itthon

Színművészetis tüntetés: csak egy "liberális fészek" felszámolása, vagy értelme is van az SZFE átalakításának?

Tüntetést szerveztek vasárnap délutánra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, hogy megértessék a kormánnyal: nem a "privatizáció" szó olvasható az Alaptörvényben, hanem az egyetemi autonómia. Az egyetemek alapítványi fenntartása persze ennél sokkal összetettebb kérdés, ahogy az sem fekete-fehér, hogy egy „liberális fészek” felszámolása volna a kormány célja, vagy az SZFE hatékonyabb működése.

HVG360 hvg360

"Ha ezeket a neveket lesöprik, az önmagáért beszél majd" – Máté Gábor a HVG Terasz vendége

"Nem bizalomkeltő", amilyen sürgősséggel és egyeztetés nélkül készül a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítására a kormány – mondta a HVG Teraszon Máté Gábor. A Kossuth- és Jászai-díjas színész-rendező szerint attól tartanak, hogy egy politikai alapon kiválasztott kuratórium áll fel, aminek semmi köze az intézmény eddigi szellemiségéhez. Ha minden veszni látszik, komolyabb tiltakozásra is készek – véli Máté.

1
5 6 7 8 9 10 11
Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Elbukott a bíróságon Calin Georgescu keresete, amit az elnökválasztás megismétlése ellen indított

Elbukott a bíróságon Calin Georgescu keresete, amit az elnökválasztás megismétlése ellen indított

Beomlott a Paks II. munkagödre, azonnal leállíttatták az építkezést

Beomlott a Paks II. munkagödre, azonnal leállíttatták az építkezést

A Liverpool az élen zárt, a City hátrányból fordított és továbbjutott – megvan a BL alapszakaszának végeredménye

A Liverpool az élen zárt, a City hátrányból fordított és továbbjutott – megvan a BL alapszakaszának végeredménye

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a volt nagykőrösi polgármester szolgálati autója ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a volt nagykőrösi polgármester szolgálati autója ügyében

Újabb házkutatásokat tartottak Calin Georgescu csapatánál Romániában

Újabb házkutatásokat tartottak Calin Georgescu csapatánál Romániában

53 évesen elhunyt Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

53 évesen elhunyt Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Remek új funkció jön a VLC-be, sokak kedvenc videólejátszójába

Remek új funkció jön a VLC-be, sokak kedvenc videólejátszójába

A visszatért Renault 5 lett az Év Autója

A visszatért Renault 5 lett az Év Autója

A címlapról ajánljuk