Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bolyki György

Szentgyörgyi Rita Kult

A fesztivál, amelyre már akkor jegyet vesznek, amikor még a fellépők nevét sem tudják

A Kaposfest szervezői részéről kellett némi bátorság, hogy már az elején lefektessék a „nem mindenki fesztiválja” alapszabályt. Vállaltan szűk réteget céloznak meg, a BBC-n közvetítésein keresztül viszont 80-90 millió hallgatóhoz eljutnak. Csakhogy a miniszterelnöki garanciával megszavazott kormányzati támogatás mellett működhet-e a fesztivál a politikától függetlenül? Bolyki Györggyel, a fesztivál igazgatójával beszélgettünk.

hvg.hu Itthon

Barackfa: Bolyki békülne, de Bársony visszaszólt neki

Alig jelent meg, úgy tűnik, máris vitát fakasztott az Összetartozás dala. Bársony Bálint és Gergely Éva jegyzi a Barackfa című szerzeményt, de a közös éneklés ötlete másé, a Bolyki testvéreké volt, és erről állítólag Bársony Bálint is tudott. Bolyki György mindezt hosszan taglalta a blogján, ám az írását szerinte félreértették az újságírók, akik „nem tudnak szöveget értelmezni vagy direkt ferdítettek”. Bársonyék ugyanakkor azt közölték, alaptalanok Bolyki vádjai.

hvg.hu Kult

Bolyki válaszolt Gerendásnak: más nem fog megdolgozni a te sikereidért

A Bolyki Brothers énekese szerint éppen ideje, hogy Gerendás Péter megtalálja saját közönségét, és azt javasolja a csalódott gitárosnak, hogy ne költözzön el az országból, mert máshol is zsidóznak, a fasizálódás pedig a balliberális kormányok alatt kezdődött. Bolyki György nyílt levelében azt írta, hogy a gazdasági válság óta senki nem él nagylábon, és azt is megállapítja, hogy azért, mert valaki tehetséges, még nem feltétlenül sikerült első vonalbeli előadóvá válnia.

Gyorsítósávban: változik a KRESZ – változnak a baleseti statisztikák is?

Gyorsítósávban: változik a KRESZ – változnak a baleseti statisztikák is?

Kevesebb lesz a bosszantó reklám a YouTube-on

Kevesebb lesz a bosszantó reklám a YouTube-on

Utoljára repült el a Merkúr mellett a BepiColombo, izgalmas képeket készített a bolygóról

Utoljára repült el a Merkúr mellett a BepiColombo, izgalmas képeket készített a bolygóról

Mujtaba Rahman: Nem kell berezelni Orbántól!

Mujtaba Rahman: Nem kell berezelni Orbántól!

Új rekordot húzott be az 1108 lóerős legdurvább Porsche – videó

Új rekordot húzott be az 1108 lóerős legdurvább Porsche – videó

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

Miért megy gyorsabban a kapaszkodó, mint a mozgólépcső?

Miért megy gyorsabban a kapaszkodó, mint a mozgólépcső?

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

A címlapról ajánljuk