Az ír kormányfő részvétele a visegrádi négyek kormányfőinek pozsonyi csúcstalálkozóján annak bizonyítéka, hogy a csoportnak újra súlya van az Európai Unióban – jelentette ki az MTI tudósítása szerint Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön Prágában, mielőtt elutazott a szlovák fővárosba.
Örülök, hogy Magyar Péter miniszterelnöknek köszönhetően sikerült felújítani a visegrádi négyek működését
– tette hozzá a cseh kormányfő, aki a prágai repülőtéren beszélt az újságírókkal.
Babis arra számít, hogy a visegrádi kormányfők Pozsonyban megvitatják az Európai Unió következő hétéves költségvetési tervét, a régió és az EU versenyképességét, az energetikai problémákat és a migrációt.
Magyar Péter miniszterelnök is beszámolt csütörtök délelőtt az indulásról, ő is ugyanezen témákat említette, de más sorrendben. A magyar kormányfő a migráció kérdését emelte ki első helyen, majd említette még az emelkedő energiaárak elleni koordinált fellépést, illetve az Unió következő hétéves költségvetését, mint fontos tárgyalási pontok.
Babis szerint „az Európai Uniónak ma nagy, és egyre nagyobb problémái vannak”. A Zöld Megállapodás (Green Deal) program megvalósítása rontja az uniós országok iparának a versenyképességét, ezért azonnal le kellene állítani, s a következő zöld programot pedig el kellene halasztani – tette világossá álláspontját Babis.
Ma mindenki a háborúról beszél, és
fennáll a kockázata annak, hogy Oroszország megtámadja valamelyik balti államot
– jegyezte meg a politikus. Úgy látja, hogy a most folyó két háborúnak – Ukrajna és a Hormuzi-szoros – egyre súlyosabb következményei vannak az európai ipar, különösen az energiaipar számára.

Andrej Babis azt mondta, hogy Csehország számára ma nem a zöld átállás a legfontosabb, hanem egyebek között a közlekedés fejlesztése, modernizációja. Ezt az infrastrukturális fejlesztést a régi uniós országok már korábban megcsinálták, ezért ott ma mások lehetnek a prioritások.
A cseh miniszterelnök azt állította, hogy Prága álláspontjáról a megvitatandó témákban már a hét elején levélben tájékoztatta visegrádi partnereit.
Orbán Viktor utolsó ciklusának végére a V4-k együttműködése lényegében tetszhalott állapotba került. Magyar Péter már a kampány alatt is többször hangoztatta, hogy szeretné újraépíteni az együttműködést, amit gyorsan meg is kezdtek, június végén a gödöllői kastélyban találkozott a négy kormányfő.
Pár nappal később pedig a V4 országok védelmi miniszterei is találkoztak, hogy megvitassák az együttműködési pontokat:
Nyitókép: Facebook / Andrej Babiš