Megható videón, ahogyan egy idős venezuelai pár egymásba kapaszkodva vészelik át a földrengést
Miközben minden remegett a lakásban, a férj nem tágított támogatásra szoruló felesége mellől.
Még három nappal a katasztrófa után is túlélők után kutatnak Venezuelában.
Hetvenkét órával a venezuelai földrengés után szombaton folytatódott a túlélők felkutatása, a legfrissebb hivatalos adatok szerint a természeti katasztrófának 1430 halottja van, és több mint 50 ezer az eltűntek száma.
A szerdán az ország északi részét sújtó, 7,2-es és 7,5-ös erősségű földrengések pusztító tájat hagytak maguk után, számtalan összeomlott épülettel, különösen La Guaira településen, a Karib-tenger partján, a fővárostól, Caracastól mintegy 30 kilométerre.
A halottak száma szombatra 1430-ra emelkedett - jelentette be Jorge Rodriguez, a parlament elnöke, aki 3238 sérültről is beszámolt.
Genfben az ENSZ humanitárius segítségnyújtásért felelős vezetője, Tom Fletcher az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy több mint 50 ezer ember tűnt el. A halálos áldozatok száma ezért várhatóan jelentősen nőni fog. Eddig 17 országból érkeztek kutató- és mentőcsapatok, hogy segítséget nyújtsanak a túlélők felkutatásában.
A caracasi repülőtér egyik kifutópályáját újra megnyitották, és amerikai repülőgépek szállítanak oda humanitárius segélyt - jelentette be szombaton egy magas rangú amerikai tisztviselő. "A Miamiból érkező erőkkel együtt az Egyesült Államok jelenleg mintegy 250 szakosodott polgári mentőt alkalmaz Venezuelában" - közölte az amerikai külügyminisztérium az X közöségi oldalán.
A polgári védelmi mentőink megérkeztek Venezuelába, hogy segítséget nyújtsanak a mentési műveletekhez
- jelentette be szombaton az X-en Emmanuel Macron francia elnök.

Az ENSZ szombati becslése szerint a két földrengés mintegy hétmillió embert érintett. Az okozott károkat mintegy hétmilliárd dollárra, azaz az ország bruttó hazai termékének (GDP) 6 százalékára becsülte szombaton az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP).
A halálos áldozatok között legalább 28 portugál állampolgár vagy portugál származású személy, hét kínai, hat spanyol, két brazil, egy chilei és egy olasz-venezuelai állampolgár szerepel az előzetes hivatalos adatok szerint.
A földrengések egészen Kolumbiáig és Brazíliáig voltak érezhetőek. Szerda óta több mint 300 utórengésről számoltak be. Venezuela ugyan földrengésveszélyes ország, de területén 1997 óta nem regisztráltak nagy erejű földmozgást.
Miközben minden remegett a lakásban, a férj nem tágított támogatásra szoruló felesége mellől.
La Guairában a mentőcsapatok több embert is kimentettek az összedőlt házak romjai alól, köztük egy 15 éves lányt és egy újszülöttet. A 18 napos csecsemő 32 órát töltött a romok alatt édesanyjával együtt, akit egy órával később szintén sikerült épségben kimenteni.
(Borítókép: AFP / Juan Barreto)
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.