Trump beteg embernek nevezte a kolumbiai elnököt, majd egy venezuelaihoz hasonló művelettel fenyegetőzött
Az amerikai elnök szerint Gustavo Petro „szeret kokaint gyártani és eladni azt az Egyesült Államokba”.
A kolumbiai vezetés szerint „katasztrofális beavatkozáspolitika” terjed a világon.
Kolumbia hadserege szembeszáll egy esetleges amerikai invázióval – jelentette ki kedden Rosa Villavicencio, a dél-amerikai ország külügyminisztere.
Donald Trump amerikai elnök a venezuelaihoz hasonló katonai művelettel fenyegette meg vasárnap Kolumbiát, egy nappal azután, hogy az amerikai erők Caracasban őrizetbe vették Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, majd New Yorkba szállították és kokaincsempészet vádjával bíróság elé állították őket.
Az amerikai elnök szerint Gustavo Petro „szeret kokaint gyártani és eladni azt az Egyesült Államokba”.
„Ha ilyen agresszió történne, a hadseregnek meg kell védenie az ország területét és szuverenitását” – mondta Villavicencio (nyitóképünkön), hozzátéve, hogy a kormány a nemzetközi szervezetekhez fordult, hogy el tudja hárítani a potenciális amerikai hadművelet veszélyét.
Kitartunk amellett, hogy a nemzetközi jogot be kell tartani, a demokrácia elveit tiszteletben kell tartani, akárcsak a fennálló nemzetközi rendnek az ENSZ Alapokmányában foglalt elveit
– hangsúlyozta.
Mauricio Jaramillo Jassir nemzetközi kapcsolatokért felelős külügyminiszter-helyettes hozzátette: „Meg akarjuk akadályozni a de facto megoldások állandó ránk kényszerítését. Ahogyan a miniszter mondta, katasztrofális beavatkozáspolitika terjed a világon” – jelentette ki. Az Egyesült Államok hat országot is megfenyegetett a minap: Kubát, Nigériát, Iránt, Mexikót, Kolumbiát, Venezuelát és másokat, ezért is fordult Gustavo Petro kolumbiai elnök kormánya a nemzetközi szervezetekhez – magyarázta.
E testületek közé tartozik például az ENSZ, amelynek Biztonsági Tanácsában Kolumbia január 1-jéig volt nem állandó tag, valamint az Amerikai Államok Szervezete (OAS), amely kedden tanácskozik Washingtonban a helyzet elemzése céljából.
A kolumbiai kormány „nemzeti demonstrációt” hívott össze szerdára Bogotába, amelyen részt vesz és beszédet mond az államfő is.
A külügyminiszter közölte, hogy országa megvárja, milyen politikai jövőről dönt Venezuela, mielőtt Bogotá elismerné elnöknek Delcy Rodríguez volt alelnököt, akit Maduro elfogása után két nappal iktattak be ügyvivő államfőnek a caracasi parlamentben.
Nyitókép: AFP / Luis Acosta
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.