Cseh elnök: Akár le is lőhetné a NATO a légtérsértő orosz gépeket
Petr Pavel szerint az oroszok tíz éve Ankarát provokálták úgy, ahogy most a NATO kelet-európai országait. Annak az lett a vége, hogy a török légierő lelőtt egy orosz gépet.
A lengyel miniszterelnök szerint nem egyértelmű helyzetekben viszont óvatosabban kell eljárni.
Lengyelország nem fog habozni, és le fogja lőni a légterét megsértő és fenyegetést jelentő gépeket – mondta Donald Tusk hétfőn a Reuters beszámolója alapján. Tusk szerint arról ők fognak dönteni, ha egy gépet vagy drónt le kell lőni, ugyanakkor hozzátette, hogy a nem egyértelmű helyzetekben óvatosabban fognak eljárni.
Az elmúlt hetekben Oroszország többször is megsértette NATO-tagállamok légterét. Először Lengyelország felett jelentek meg drónok, utána Románia következett, majd pénteken három orosz vadászbombázó repült be Észtországba, illetve két vadászgép berepült a Petrobaltic olajfúró platform biztonsági övezetébe, amely a Balti-tengeren található.
Az utóbbi esetről Tusk azt mondta, a platform nem az ő légterükben van, így nem egyértelmű az eset.
Kétszer is meg kell gondolni, mielőtt olyan lépésekről döntünk, amelyek konfliktushoz vezetnek
– mondta a kormányfő, majd hozzátette: biztosnak kell lennie abban is, hogy Lengyelország nem lesz egyedül, ha a konfliktus eszkalálódni kezd, a szövetségesek is hasonlóan fognak cselekedni, mint ők.
A cseh elnök, Petr Pavel vasárnap szintén azt mondta, hogy a légtér megsértése okot adhat a védelmi mechanizmusok aktiválására, nevezetesen egy ilyen repülőgép lelövésére.
Petr Pavel szerint az oroszok tíz éve Ankarát provokálták úgy, ahogy most a NATO kelet-európai országait. Annak az lett a vége, hogy a török légierő lelőtt egy orosz gépet.
2022 óta tart az orosz-ukrán háború. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.