Kigyulladt az a New York-i toronyház szombaton, amelyben Donald Trump amerikai elnök otthona és vállalatbirodalmának irodái is vannak. Sajtójelentések szerint a tűznek egy halálos áldozata és több sérültje is van.New York város tűzoltósága Twitter-üzenetben jelentette be a tűzesetet.A Fox televízió későbbi jelentése szerint legalább egy ember életét veszítette a tűzben, és négyen megsérültek.A 67 éves halálos áldozatot a lángokban álló ötvenedik emelet egyik lakásából mentették ki a tűzoltók, de a kórházba szállítás után elhunyt.A New York-i tűzoltóság vezetője, Daniel A. Nigro Twitter-bejegyzésében "nagyon nehéz esetnek" nevezte a tüzet, s közölte, hogy nemcsak az érintett emeletet vizsgálják át, hanem ellenőrzik a 68 emeletes felhőkarcoló valamennyi szegletét, azt is, ahol nem pusztítottak a lángok.Az Ötödik sugárúton lévő Trump-torony ötvenedik emeletén helyi idő szerint nem sokkal délután hat óra után csaptak fel a lángok. Donald Trump háromnegyed hétkor Twitter-bejegyzésben közölte, hogy a tüzet eloltották. "A tűzoltók nagyszerű munkát végeztek. Köszönet!" – írta az elnök. Középső fia, Eric, aki a közelben lakik, szintén mikroblogbejegyzésben mondott köszönetet a tűzoltóság gyors munkájáért.A Trump-torony 1983-ban készült el. Elnökké választása előtt az épület legfelső három emeletén lévő luxusotthonában élt Donald Trump és felesége, valamint kisfiuk, Barron.Idén januárban egyszer már tűz ütött ki a felhőkarcolóban, akkor két ember könnyebben megsérült.Manhattanben egyébként, amelynek mai építészeti arculata jórészt az ingatlanfejlesztő Donald Trumpnak köszönhető, több általa építtetett felhőkarcoló viseli homlokzatán a Trump-torony nevet.
Tűz volt éjjel a Trump-toronyban – egy halott
A tűznek egy halálos áldozata és négy sérültje is van.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.