Nagyjából egy nap kellett hozzá, hogy érthetővé váljon az a kedd esti értesülés, miszerint Donald Trump amerikai elnök azon gondolkodik, máris kirúgja Robert Mueller volt FBI-igazgatót, akit csak május 17-én neveztek ki különleges ügyésznek a tavalyi elnökválasztásba való orosz beavatkozás kivizsgálására. A The Washington Post napilap ugyanis megírta, Mueller és stábja kiterjeszti a kutakodást annak megállapítására, vajon Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatást azzal, hogy megpróbálta leállítani a távozni kényszerült nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn orosz kapcsolatainak feltárását. Ez pedig politikailag életveszélyes lehet az elnök számára.

Azt az ügyben kissé óvatosabban fogalmazó laptárs, a The New York Times is úgy tudja, hogy Mueller ki akarja kérdezni Dan Coats hírszerzési igazgatót, Michael Rogers admirálist, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatóját, valamint Richard Ledgettet, az NSA korábbi igazgató-helyettesét. Coats és Rogers a múlt héten a szenátus hírszerzési bizottsága előtti meghallgatásán nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, Trump megkérte-e őket arra, járjanak közbe az FBI-nál, csak annyit közöltek, soha nem éreztek „nyomást” a Fehér Ház részéről arra, hogy bármilyen szabálytalan dolgot tegyenek.

Robert Mueller, az FBI igazgatója az Egyesült Államok szenátusi elnöki bizottságának meghallgatásán 2013 májusában Washingtonban.

AFP / Brendan Smialowski

Coats és Rogers mondandójának nem volt akkora visszhangja, mint annak, amiről egy nappal később James Comey beszélt, akit Trump május 9-én mentett fel az FBI igazgatói posztjáról. A kivételes figyelemmel kísért meghallgatáson (amiről lásd a HVG e heti cikkét) az állt a középpontban, mit mondott az elnök a február 14-ei fehér házi megbeszélésükön Comeynek. A volt FBI-főnök az emlékezete szerint utasításként értelmezte, amikor Trump „reményét fejezte ki”, hogy lezáródik az előző nap lemondani kényszerült Flynn elleni vizsgálat. A nyugalmazott tábornoknak azért kellett a posztról példátlanul rövid idő, 24 nap után mennie, mert kiderült, hazudott arról, beszélt-e Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel a Moszkva elleni szankciók feloldásának lehetőségéről.

Míg a demokraták szerint a kérés maga volt a nyomásgyakorlás, és megvalósítja az igazságszolgáltatás akadályozását, a republikánusok azt mondják, Comey egyszerűen félreértette Trumpot. A sanda szándékot feltételezők gyanús jelnek látják, hogy az elnök csak akkor hozta szóba óhaját, amikor már gondoskodott arról, hogy Jeff Sessions igazságügy-miniszter és a veje-tanácsadója, Jared Kushner elhagyja az ovális irodát, s a beszélgetésnek ne legyen más tanúja.

Az is rossz fényt vet Trumpra, hogy az eset után Comey megkérte Sessionst – az FBI fölött ellenőrzést gyakorló tárca vezetőjét –, hogy még egyszer ne hagyja kettesben az elnökkel. A volt FBI-igazgató azt is elmondta, hogy a posztja betöltőire amúgy is jellemző feljegyzéskészítést még alaposabban végezte azután, hogy először találkozott Trumppal, mert annak a karakteréről azt szűrte le, hogy a megbeszéléseikről később akár hazudhat is. A középpontba került február 14-ei találkozóról készült feljegyzését aztán egy barátja segítségével kiszivárogtatta, amire Trump azzal fenyegette meg, hogy az elhangzottakról lehetnek felvételei. A szenátusi meghallgatáson erre is volt válasz: Comey azt mondta, ha vannak, az elnök nyugodtan álljon elő velük.

Jeff Sessions igazságügy-miniszter tanúvallomást tesz a szenátus választási bizottsága előtt 2017 júniusában.

AFP / Anadolu Agency / Samuel Corum

Az igazságszolgáltatás akadályozásának emlegetése rögtön együtt jár az alkotmányos vádemelés (impeachment) felvetésével is. Ezért olyan veszélyes Trump számára, ha Mueller ebbe az irányba fordítja a vizsgálatát. Az igazságszolgáltatás akadályozása az első helyen szerepelt a XX. században amerikai elnökök ellen indított két alkotmányos vádemelési eljárásban. A republikánus Richard Nixon 1974-ben még azelőtt lemondott, hogy a dolgok komolyra fordultak volna. A demokrata Bill Clinton esetében a képviselőház vádat emelt, de a szenátus 1999-ben nem találta bűnösnek – és nem mentette fel hivatalából – a szexbotrányában hazugságon kapott elnököt.

A demokraták Trump beiktatása óta szeretnének indokot találni az alkotmányos vádemelési eljárás megindítására az elnök ellen, ám eddig még nem jártak sikerrel. Bár nagy visszhangot keltett, de Comey meghallgatása sem szolgáltatott elegendő bizonyítékot. Trump közölte, kész a volt FBI-igazgatóhoz hasonlóan eskü alatt cáfolni az állításokat, így egy zárt ajtók mögött elhangzott beszélgetés két verziója áll egymással szemben. Ráadásul a „remény” kifejezését egy vizsgálat leállítására objektív ügyészi mércével nehéz az igazságszolgáltatás akadályozásának minősíteni.

A vád megalapozásához Nixon esetében az kellett, hogy az elnök arra biztassa a Watergate-botrányba belekeveredett tanácsadóit, hogy hazudjanak az őket kérdező FBI-ügynököknek. Ugyanezt kérte Clinton a vele szexuális kapcsolatba keveredett Monica Lewinsky gyakornoklánytól is. Vagyis az elnöknek nem elég beszélnie, vagy a „reményét” kifejeznie, tennie is kell annak érdekében, hogy akadályozza a már elindult vizsgálatot. Trump esetében ez még nem merült föl, ám az elmozdításában bízók reményei szerint a kiváló jogásznak és aprólékos nyomozó munkát végző szakembernek ismert Mueller megtalálja a bizonyítékot, ha az létezik. Különösen, hogy a független ügyész vizsgálata könnyedén kiterjeszthető. Hiszen a Watergate-botrány is egy szimpla betörésből indult, és 1994-ben Kenneth Starr is eredetileg a Clinton házaspár ingatlanügyeit kezdte firtatni, s csak egy készséges informátor révén értesült Clinton csupán egy évvel később kezdődött titkos viszonyáról Monicával.

A hírek szerint stábja egyelőre lebeszélte Trumpot arról, hogy menessze Muellert, aminek már az elrendelése is jellemző elem lenne a kampánystábja és az oroszok közti kapcsolatok kuszaságában. Az elnöknek ugyanis az igazságügy-minisztert kell utasítania a független ügyész mandátumának visszavonására. Ezt azonban Sessions éppúgy nem teheti meg, ahogy Muellert sem ő, hanem a helyettese nevezte ki. Az orosz kapcsolat árnyéka ugyanis Sessionst is elérte, ezért kivonta magát a vizsgálat felügyelete alól, s a szenátus hírszerzési bizottsága kedden őt is meghallgatta. A Trump kampányába korán, alabamai szenátorként bekapcsolódó Sessionsről kiderült, hogy ő is találkozott Kiszljakkal, amiről miniszterjelölti meghallgatásán elfelejtett említést tenni.

Donald Trump a Fehér Ház egy sajtótájékoztatóján

AFP / NurPhoto / Cheriss May

Ezért Muellert ugyanaz a Rod Rosenstein igazságügyminiszter-helyettes mentheti fel, aki kinevezte. Már persze ha megteszi. Hiszen egy ilyen elnöki utasítás megtagadására is van precedens, amit szintén a Watergate-botrány szolgáltat. Nixon az azóta az amerikai politikában szombat esti mészárlásként elhíresült esetben 1973. október 20-án arra utasította Elliot Richardson igazságügy-minisztert, hogy mentse fel a Watergate-ügyben túl agilis Archibald Cox független ügyészt. A tárca vezetője és helyettese inkább a lemondást választották, s a piszkos munkát a minisztérium harmadik embere, Robert Bork végezte el. (Akitől emiatt is tagadta meg a szenátus 1987-ben brutális vita után a legfelső bírói kinevezést.)

Cox eltávolításának botránya felgyorsította a Nixon bukásához vezető utat, és ezzel Trump környezetében is tisztában vannak. Ahogy azzal is, hogy Nixon és Clinton esetében is egy olyan képviselőház indította el az alkotmányos vádemelési eljárást, amelyben az ellenzék volt többségben. Most viszont a republikánusok ellenőrzik a Fehér Ház mellett a képviselőházat és a szenátust is, így amíg lehet, megpróbálnak kitartani az elnökük mellett. Addig biztosan, amíg ki nem derül, hogy a hibát hibára halmozó Trump makacs mentegetése azzal fenyeget, hogy a 2018-as kongresszusi választáson egyik vagy mindkét házban elveszíthetik a többségüket.