A rendőrség megnyitotta a London hidat és környékét kiszolgáló, rendkívül forgalmas London Bridge vasúti és metróállomást, és eltávolították a térséget lezáró kordonokat is, lehetővé téve a közúti közlekedés újraindulását.De tovább folytatódtak az intenzív házkutatások London keleti városrészeiben a szombat éjjeli londoni merénylettel összefüggésben.A rendőrség reggel azt is bejelentette: tudja, hogy ki volt a három merénylő, de kilétüket akkor hozza nyilvánosságra, ha ez "műveleti szempontból lehetségessé válik". A London hídon történt gázolásos, illetve a közeli piac, a Borough Market környékén elkövetett késeléses támadásokban heten meghaltak, és a három elkövetőt a kivonuló fegyveres rendőri egységek a Borough Market területén agyonlőtték. A merényletben 48-an megsérültek, közülük hétfőn még 36-an voltak kórházban. Huszonegy sérült állapota válságos. A sérültek között négy rendőr van, kettőjük állapota súlyos. Eddig két halálos áldozat személyazonosságát hozták nyilvánosságra, egyikük kanadai, a másik francia állampolgár. A sérültek között is van hét francia, egy további francia állampolgárt pedig még keresnek.Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka hétfő reggel a BBC brit köztelevíziónak nyilatkozva elmondta: az újabb házkutatások során a rendőrségi egységek hatalmas mennyiségű vizsgálati anyagot gyűjtöttek össze, ezek mibenlétét azonban nem részletezte. Egyelőre továbbra is tizenkét ember van őrizetben. Őket előző nap, a kelet-londoni Barking és Newham városrészekben elvégzett házkutatások eredményeként vették őrizetbe. A merénylet helyszínére érkező fegyveres rendőri osztag az első riasztástól számított nyolc percen belül "semlegesítette a fenyegetést", és végzett a három támadóval. A merénylőkkel a Scotland Yard terrorellenes osztagának nyolcfős egysége végzett, összesen ötven lövést leadva a három terroristára. Az akcióban véletlenül lövés ért egy civilt is, de állapota a rendőrség tájékoztatása szerint nem súlyos.A rendőrséghez szombaton 22:08 órakor érkeztek az első bejelentések arról, hogy egy fehér furgon gyalogosokat ütött el a London híd járdáján. A jármű ezután a Borough Markethez hajtott tovább, ahol a három merénylő kiszállt és sok embert megkéselt. Az elkövetőkön talált, robbanómellényekhez hasonló szerkezetekről a rendőrség már megállapította, hogy utánzatok voltak. A vizsgálat kiderítette azt is, hogy a gázolásos merénylethez használt Renault furgont az egyik támadó bérelte nem sokkal a terrorcselekmény előtt. A Scotland Yard főparancsnoka a hétfői BBC-interjúban elmondta: a nyomozás nagyon gyorsan halad, és az elsődleges feladat most annak felderítése, hogy a támadókon kívül részt vettek-e mások is a merénylet előkészítésében.Az elhárító szolgálatok 2013 óta 18 terrortámadási kísérletet hiúsítottak meg, és az azóta eltelt időszakban naponta átlagosan egy embert vettek őrizetbe a terrorelhárítási műveletek keretében. A Scotland Yard főparancsnoka kijelentette: nagyon jó a hírszerzési munka is, és ennek révén a szolgálatok rendszeresen meg tudják akadályozni a készülő merényleteket.
Újraindult az élet Londonban
Feloldották az útzárakat Londonban. A rendőrség már tudja, kik az elkövetők, de még nem mondhatja meg. Újabb részletek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.