A Scotland Yard csütörtök esti bejelentése szerint egy 75 éves férfi sérültről van szó, akit a londoni King's College egyetemi kórházban ápoltak. A rendőrség az elhunytat egyelőre nem nevezte meg.A merénylet két másik civil halálos áldozata egy kétgyermekes, 43 esztendős brit nő, Aysha Frade, illetve egy amerikai turista, Kurt Cochran.Meghalt egy rendőr is, a 48 éves Keith Palmer, akit a támadó, az 52 éves Khalid Masood a parlament kapujánál megkéselt. Masoodot ezután a parlamentnél járőröző fegyveres rendőri osztag agyonlőtte.A halálos áldozatok száma a korábbi híradásokban többször is változott, az első beszámolók négy halottról szóltak, majd elhangzott az is, hogy öten vesztették életüket. Csütörtökön ismét négy halottról számolt be rendőrség, majd ez a szám emelkedett ismét ötre csütörtök este.A terrorcselekményben negyvenen megsérültek, többségük akkor, amikor Masood járművével nagy sebességgel, több mint 250 méter hosszan végiggázolt a parlament melletti Westminster híd zsúfolt járdáján.Theresa May brit miniszterelnök csütörtökön, az alsóházi képviselőket tájékoztatva elmondta: a Westminster hídon elkövetett gázolásos merénylet kórházi ápolásra szoruló sérültjei között – tizenkét brit állampolgár mellett – három francia gyermek, valamint két román, négy dél-koreai, két görög és egy-egy német, lengyel, ír, kínai, olasz és amerikai állampolgár van.
Meghalt este a londoni támadás egyik sérültje
Meghalt csütörtök este az előző napi londoni merénylet egyik sérültje. A támadásnak a rendőrök által lelőtt merénylővel együtt ő az ötödik halottja.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.