




A tempelhofi szükségszálláson élő menekültek is vittek virágot a berlini karácsonyi vásár helyszínére (első fotó), hogy megemlékezzenek a hétfőn a tömegbe hajtó kamionos támadó tizenkét halálos áldozatáról. Rengetegen gyújtottak mécsest is a téren, amelyet most óriási betontömbökkel zárnak el a forgalom elől (utolsó két fotó).





A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.