Bár Orbán Viktor az Európai Unió egyik legnagyobb kritikusa, mégis annak bővítését kívánja. Annak ellenére is, hogy nem javultak a Budapest és Brüsszel közötti kapcsolatok azóta, hogy két éve lekerült az EU-s zászló a magyar Parlament épületéről – olvasható a Politico honlapján.
A lap szerint csak látszólag ellentmondásos az, hogy Magyarország újabb kerítést tervez húzni a szerb határra, miközben újra és újra csatlakozási szándékának támogatásáról biztosítja Szerbiát, és az EU-ban szeretné látni Ukrajnát, Koszovót és Bosznia-Hercegovinát is. Méghozzá azért, mert Orbán úgy látja: minél nagyobbá, annál kevésbé centralizálttá válhat a közösség, annál nagyobb mozgástérhez jutnak az egyes országok politikusai saját hazájuk ügyeiben.
A szerző idézi Hunyadi Bulcsút, a Political Capital munkatársát, aki szerint Orbán célja, hogy az "euoszkeptikus, populista európai erők" vezetője legyen. A szakértő szerint a kormányfő politikusi képességeit mutatja, hogy a 90-es években liberálisként kezdte, majd konzervatív pártot csinált a Fideszből, amikor vákuum keletkezett azon a politikai oldalon. Most egy nagyon hasonló manővert visz véghez: konzervatívból euroszkeptikus, populista, csaknem szélsőjobbos irányba viszi a pártját, mert arra számít, hogy ez lesz a meghatározó erő a közeljövőben a kontinensen.
A cikk hangsúlyozza: félrevezető lenne Európa-ellenesként jellemezni Orbán Viktort, hiszen sosem vetette fel egy Magyarország uniós tagságáról szóló referendum lehetőségét. És nem is valószínű, hogy megteszi, mivel a magyarok továbbra is EU-pártiak: a Pew Research Center felmérése szerint 61 százalékuk kedvezően ítéli meg a közösségi létet, ami több, mint Németországban (50%) vagy Franciaországban (38%). Az emberek felismerték, hogy a tagság komoly befektetéseket, gazdasági és mobilitási lehetőséget jelent.
A betelepítési kvótáról azonban lesz népszavazás Magyarországon – ez, a migráció kérdése az, amely jelenleg az egyik leginkább problémás pont a két fél kapcsolatában a Politico írása szerint, amely említést tesz a kormányzati megrendelésre készült, "Tudta-e?" plakátkampányról. Ahogyan arról is, hogy Orbán júliusban "méregnek" nevezte a migránsokat.
A lap megjegyzi, hogy Orbán Európájában komoly szerepet játszik a keresztény örökség, és azt is jól érzékeli, hogy sok magyar választó még mindig megszólítható az I. világháború veszteségeinek felidézésével. Magyarország mégsem minden háború által érintettet lát szívesen. Míg a déli határon muzulmán gyerekek és szüleik várakoznak mostoha körülmények között a tranzitzónában, addig nyáron keresztény ukrán gyerekek nyaralhattak az országban egy államilag finanszírozott program keretében.
Politico: A lazulás érdekében támogatja az uniós bővítést Orbán
Nagyobb, de lazább, és a külső határain megerősített uniót szeretne Orbán Viktor – írja a Politico a magyar miniszterelnök EU-hoz fűződő viszonyát bemutató cikkében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.