A belga titkosszolgálatok nemzetközi együttműködés révén jutottak a lehetséges támadásról szóló információhoz - közölte a belga szövetségi ügyészség. A jelentés szerint a fenyegetés elég komoly volt ahhoz, hogy vészhelyzeti intézkedéseket hozzanak. Később azonban fel is oldották ezeket.Jan Jambon belga belügyminiszter szerda esti nyilatkozatában már azt közölte, hogy nincs veszély, a korábban bejelentett rendkívüli válságtanácskozást nem hívják össze.A lap információi szerint a két érintett gép közül az egyik Oslóból, a másik Stockholmból érkezett. Az oslói gép egyik utasának beszámolója szerint a pilóta 20 perccel a leszállás előtt értesült a fenyegetésről, amelyről tájékoztatta az utasokat. A biztonságos leszállást követően a gépen lévők épségben elhagyták a repülőket.A lap úgy tudja, hogy több légitársaság járatát más, közeli repülőterekre irányították.
Bombafenyegetést jelentettek két repülőről Brüsszel fölött
Bombafenyegetést jelentettek szerda este két Brüsszelbe tartó repülőgépről, de mindkettő sikeresen leszállt a nemzetközi repülőtéren. A vészhelyzeti készültségét feloldották, a forgalom helyreállt - írta a Le Soir.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.