A megállapodás szerint a két ország hadserege közös erőfeszítéseket tesz annak megakadályozására, hogy a görög–albán határon, majd az Adriai-tengeren keresztül új migrációs útvonal jöjjön létre. Albánia határos Görögországgal, ahol több tízezer menekült rekedt a görög–macedón határ lezárásával. Tirana attól tart, hogy könnyen a menekültek alternatív útvonalává válhat Nyugat-Európába. Buljevic a találkozót követő közös sajtótájékoztatón azt mondta, állandó információcseréről állapodtak meg a menekültek mozgását illetően, a két hadsereg kapcsolatban lesz egymással és közösen lépnek fel minden kérdésben. Felidézte, hogy a horvát határt a rendőrség őrzi, de miután a horvát parlament lehetővé tette a hadsereg bevetését a határon, a katonaság segítheti a rendőrség munkáját. A miniszter szerint a megelőző intézkedésekkel nagyon sokat tehetnek. "Horvátország számára nagyon kedvezőtlen volna, ha menekültek Dél-Horvátország felé indulnának el" – tette hozzá. Mimi Kodheli szerint "Albánia az európai megoldás része marad, ez a megoldás nem lesz könnyű, de közös erővel sikerülhet". Albánia nemrég megerősítette Görögországgal közös határa védelmét. Az Európai Unió is segítséget ígért Albániának, amennyiben az a migránsok célpontjává válna.
A magyarok kedvenc nyaralóhelyén át is jöhetnek menekültek?
Horvátország és Albánia meg akarja akadályozza, hogy új migránsútvonal alakuljon ki az Adriai-tengeren keresztül – erről Josip Buljevic horvát és Mimi Kodheli albán védelmi miniszter állapodott meg csütörtökön Zágrábban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.