

Vörös szőnyegként világítanak az áldozatok emlékére gyújtott mécsesek a bukaresti Colectiv klubnál, ahol Andrzej Duda lengyel államfő lerótta kegyeletét. A péntek éjjeli tragédiában az utolsó adatok szerint 31-en haltak meg. A legfőbb ügyészség időközben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított eljárást a bukaresti szórakozóhely tulajdonosai ellen. A Colectiv klub három részvényesét hétfőn rendőrök kísérték be az ügyészségre, majd több mint hatórás kihallgatás után mindhármukat 24 órára őrizetbe vették. Az ügyészség előzetes letartóztatásukat javasolta, erről kedden dönt a bíróság.


A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.