Nepál 6,6 milliárd dollárt fog kérni nemzetközi donoroktól a következő öt évre, ugyanis az ország tervezési bizottságának felmérése szerint ennyibe fog kerülni az újjáépítés. A gazdasági veszteség 7 milliárd dollárnak felel meg, amibe beleszámították a leginkább érintett turizmust is - közölte a kormány. Suman Prasad Sarma, a pénzügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője elmondta, 36 országot és 24 adományszervezetet hívtak meg a június 25-i konferenciára a fővárosba, ahol reményeik szerint elegendő támogatást fognak felajánlani. Hozzátette, ha még néhány donor nem is tudja pénzzel támogatni Nepált, azzal is segítséget nyújtanának, ha leírnák a tartozásait, illetve ha haladékot adnának a visszafizetésre. Az ország GDP-jének 18 százalékát leginkább az Ázsiai Fejlesztési Bank és a Világbank kedvező feltételű kölcsönei teszik ki, s Nepál kormánya évente 300 millió dollárt költ el a kölcsönök visszafizetésére, a himalájai ország gazdasági fejlődésének kétharmadát nemzetközi segélyekből fedezte a földrengések előtt. A közelmúltbeli két földrengés minden idők legsúlyosabb természeti csapása volt Nepál történelmében: a himalájai országot ért katasztrófa emberáldozatainak hivatalos száma elérte a 8787-et. Emellett mintegy félmillió házat döntött romba a földmozgás és legkevesebb 101 ezer ember sérült meg a természeti csapásban.Április 25-én 7,8-as erősségű földrengés rázta meg a himalájai országot, amely az eurázsiai és a dél-ázsiai tektonikus lemezek találkozásánál fekszik. A második, 7,4-es fokozatú földrengés május 12-én érte Nepál keleti részét, ez több földcsuszamlást is okozott, elvágva a távoli falvakhoz vezető útvonalakat.
Hatmilliárd dollár kellene a nepáli újjáépítéshez
Több mint hatmilliárd dollárra lesz szüksége a nepáli kormánynak ahhoz, hogy újjáépítse a földrengés sújtotta himalájai országot.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.