A 2010-es olajkiömlés óta a partokon talált elhullt palackorrú delfinek közül sok szenvedett tüdő- és mellékvese-károsodást, mivel olajjal szennyezett vízben úszott - írta a Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) tudósaiból és más szövetségi kutatókból álló csoport a PLoS One tudományos portálon megjelent tanulmányban.A BP visszautasította, hogy a kiömlött olaj vezetett volna a delfinek pusztulásához, noha ezt már korábbi kutatások is felvetették. A BP szerint a tengeri emlősök közönséges légúti betegségekben szenvedtek.A kutatók 46 delfintetemet vizsgáltak, amelyeket Lousiana, Mississippi és Alabama államok partjain találtak 2010 júniusa és 2012 decembere között. Az állatok tüdő- és mellékveseszövetét elemezték. A New Orleanstól délre fekvő, súlyosan szennyezett Barataria-öbölben talált 22 delfint tetemét is megvizsgálták.Az olajszennyezés krónikus mellékvese-problémákat idézett elő a delfineknél, ezért később kevesebb eséllyel élték túl a hideget, a fertőzéseket és a bakteriális tüdőgyulladást. Az olajszennyezés miatt a vemhességgel is gondjaik lettek.Venn-Watson szerint a delfinek azért érzékenyek az olajszennyezésre, mert a tenger felszínén vesznek mély levegőt, vagyis ott, ahol az olajhártya elborította az öböl vizét az olajfúró platform elsüllyedése után.A kutatással a szövetségi kormány és a kutatók a legközvetlenebb összefüggést mutatták ki az olajszivárgás és a tengeri emlősök tömeges pusztulása között. "Nem maradt más ok, mellyel meg lehetne magyarázni az állatok károsodásainak természetét, az elpusztult egyedek számának növekedését, ezek térbeli és időbeli egybeesését az olajkatasztrófával" - mutatott rá Stephanie Venn-Watson, a kutatás vezetője.Évente átlagosan 63 delfint pusztult el az öbölben 2002 és 2009 között. Az olajkiömlés utáni hét hónapban számuk 125-re emelkedett, 2011-ben 335-re. A 2010 áprilisában történt katasztrófa óta az éves átlag több mint 200-ra nőtt. Ez a leghosszabb és legtöbb egyedet érintő delfinpusztulás, amelyet valaha feljegyeztek a Mexikói-öbölben - írták a tudósok.A BP brit olajipari óriáscég egyik mélytengeri olajfúró-platformja 2010. április 20-án süllyedt el Mexikói-öbölben. A tenger mélyén megsérült olajkutat csak augusztus 4-én sikerült eltömíteni, a 106 nap alatt mintegy 780 millió liter nyersolaj került a tengerbe. Ez volt az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb természeti katasztrófája.
Utólag is pusztította a delfineket a BP olajkatasztrófája
A Mexikói-öböl tömeges delfinpusztulása és British Petroleum (BP) 2010-es olajkatasztrófája egyértelműen összefügg egy új kutatás szerint.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.