A Massachusetts állam székvárosában megtartott tárgyaláson a védelem elismerte, hogy a 21 éves Carnajev segített a merénylet elkövetésében a bostoni maratonon, de azzal érvelt, hogy a vádlott néhai bátyja volt az, aki radikális iszlám követőjévé vált, aki "szent háborút" akart viselni Amerika ellen és aki kitervelte a terrortámadást.Az ügyész szerint viszont Carnajev egy számító gyilkos, aki muszlimok halálát igyekezett megtorolni azzal, hogy minél több áldozatot követelő merényletet hajtson végre az ország egyik legnépszerűbb sporteseményén. Rámutatott, hogy a kuktába rejtett robbanószerkezetet olyan helyen rakta le, ahol a nézők között gyerekek is voltak. Carnajev ellen a két évvel ezelőtti futóverseny finisében elkövetett terrortámadás ügyében összesen 30 pontban, köztük négyrendbeli emberölés és tömeges halált okozó fegyver használata miatt történt szövetségi vádemelés. A vádpontok közül 17 miatt halálbüntetést szabhatnak ki rá. A csecsen születésű amerikai állampolgár tavaly júliusban ártatlannak vallotta magát a bíróságon.A vád szerint a kettős robbantást a 2013. április 15-i bostoni maratoni futóversenyen a Dagesztánból bevándorolt, csecsen nemzetiségű testvérpár, az utóbb életét vesztett Tamerlan Carnajev, valamint Dzsohar Carnajev követte el. A robbanások következében hárman meghaltak - köztük egy 8 éves kisfiú is -, és 264-en megsebesültek. 2001. szeptember 11. óta ez volt a legsúlyosabb terrortámadás, amelyet az Egyesült Államok területén elkövettek. A fivérek a bostoni terrorcselekmény után négy nappal egy rendőrt is agyonlőttek. Tamerlan Carnajev még 2013. április 19-re virradóra meghalt, a rendőrökkel vívott tűzpárbajban szerzett lőtt sebek és belső sérülések következtében. Az utóbbi sérüléseket az okozta, hogy öccse véletlenül áthajtott rajta egy terepjáróval. A súlyosan sebesült Dzsohar Carnajevet ugyanazon a napon fogták el. A megerősített védelmű bostoni szövetségi bíróság zsúfolt tárgyalóteremében szerdán jelen volt több, a robbantásban sérüléseket szenvedett áldozat, valamit a merénylet következtében 8 évesen meghalt Martin Richard szülei.
Megkezdődött a bostoni maratoni robbantó pere
Megkezdődött a 2013-as bostoni robbantásos merénylet elkövetésével vádolt Dzsohar Carnajev pere.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.