A katolikus egyházfő a mai társadalom egyik legfontosabb kihívásának nevezte, hogy a világban egyre kevesebb gyermek születik, miközben egyre emelkedik az idősek száma."Az orvostudománynak köszönhetően az élet hosszabbodik, nagyon sok az idős ember, a társadalomban azonban sokszor nincs hely számukra" - mondta az idén 79 éves Ferenc pápa. Hozzátette: a mai profitorientált világ az időseket "tehernek" tartja, amelytől meg kell szabadulni. "Az a társadalom, amely selejtezi az időseket, a halál vírusát hordozza magában" - jelentette ki az egyházfő a Szent Péter téren őt hallgató 12 ezres tömeg előtt. A pápa úgy fogalmazott, "ha nem tanulunk meg jól bánni az idősekkel, gyermekeink pontosan ugyanígy fognak velünk bánni".Ferenc pápa több anekdotával támasztotta alá beszédét. Egyebek között elmesélte, hogy Buenos Aires érsekeként ellátogatott egy öregek otthonába, ahol egy idős asszonyt a fia nyolc hónapon át nem látogatott meg. "Halálos bűn öregek otthonában magukra hagyni az időseket" - jelentette ki a pápa.Az egyházfő szerint az adhat megoldást, ha a társadalomban sikerül újraébreszteni az idősek iránti hála és befogadás érzését. Ferenc pápa megjegyezte, hogy példát az egyháznak kell mutatnia, amelynek nem szabad alkalmazkodnia ahhoz a mai szemlélethez, amely az öregeket "rosszul tűri, sőt közönyös velük szemben és lenézi őket".Ferenc pápa megválasztása óta többször beszélt már az idősek egyre hátrányosabb társadalmi szerepéről azt hangoztatva, hogy a mai globalizált világban a peremre szorulnak.
Az idősekért szólalt fel Ferenc pápa
Az egyre öregedő népességről beszélt és az idősek társadalmi befogadását, segítését szorgalmazta Ferenc pápa a szerdán a Vatikánban tartott általános audiencián.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.