A FireEye számítástechnikai biztonsági vállalat jelentésében azt írja, az egyes feltételezések szerint a szíriai kormánynak dolgozó hackerek kalózakcióikkal 2013 vége és 2014 eleje között célba vettek ellenzéki fegyvereseket, médiával foglalkozó aktivistákat és segélymunkásokat.A FireEye azt nem tudta megerősíteni, pontosan kik a kalózok, és a megszerzett információkat átadták-e a szíriai kormánynak. Az így megszerzett információk között volt egyebek mellett a lázadóknak a Deraa tartományban fekvő Hirbet Gazale stratégiai fontosságú település bevételére vonatkozó haditerve is.A hackerek bizalmas dokumentumokat és Skype-beszélgetéseket is megszereztek, amelyek segítségével nyomon követhető volt a szíriai ellenzék stratégiája, ismertté váltak logisztikai útvonalak – áll a jelentésben.A kalózakció révén olyan hírszerzési információkhoz lehetett jutni, amelyek jelentős előnyt biztosítottak a csatatéren, mint például a kudarccal végződött Hirbet Gazale elleni támadás haditerve. A kalózok a lázadók stratégiájával kapcsolatban "alapos ismeretekre" tettek szert, amelyek segítségével el lehetett volna vágni a létfontosságú utánpótlási útvonalakat és azonosítani lehetett volna fontos ellenzéki vezetőket.A hackerek ehhez high-tech módszereken kívül klasszikus eljárást is alkalmaztak: "csalikat" is bevetettek. A célszemélyekkel interneten léptek kapcsolatba, üzenetküldő szolgáltatáson keresztül vagy telefonon, gyakran az ellenzéket támogató nőként mutatkoztak be. Ezután elküldték a csali kémprogramokkal fertőzött képét, amelyek segítségével be tudtak hatolni az áldozatok személyes mappáiba, és ellopták onnan az információkat.Ez a módszer annál is inkább eredményes volt, mert több ellenzéki vezető használja ugyanazt a számítógépet, így a hackerek még több információhoz juthattak hozzá. Az ellopott adatok többsége a 2013 májusa és decembere közötti időszakból származik. A kalózok hamisított ellenzéki internetes oldalakat is létrehoztak, felszólítva az ellenzékieket a feliratkozásra, és így fertőzték meg a gépeiket.A FireEye nem tudta azonosítani a hackerek működési helyét, de megjegyezte, hogy a szervereik nem Szíriában működtek, és a kiberhadviselést folytató szíriai társaikétól eltérő eszközöket és technikát alkalmaztak.A konfliktus 2011-es kezdete óta dúl a számítástechnikai háború Bassár el-Aszad szíriai elnök hívei és ellenzői között. Az egyik legrégibb és legismertebb kormánypárti hackercsoport, az Elektronikus Szíriai Hadsereg világszerte számos médium és politikus internetes oldalát megtámadta.
Feltörhették a szír lázadók haditerveit
Kényes adatokat – közöttük haditerveket és dezertőrök névsorát – szerezték meg hackerek a szíriai lázadóktól – állította hétfőn egy amerikai biztonsági cég.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.