A Sin Bét belbiztonsági szolgálat szerint a sejt tagjai találkozóikon a dzsihadista ideológiát fejtegették, Molotov-koktélokat készítettek és bárányokon gyakorolták a lefejezést, amit embereken is végre akartak hajtani. A vád szerint fegyvereket is megpróbáltak beszerezni, és merényletet akartak elkövetni egy izraeli biztonsági tiszt ellen. Az illetőket még tavaly november és decemberben vettek őrizetbe.
Az igazságügyi minisztérium azt közölte, hogy a hét izraeli arabot hivatalosan illegális csoporthoz való tartozással, terrorizmus támogatásával és külföldi ügynökökkel való kapcsolatfelvétellel vádolják. A minisztériumi szóvivő szerint a vádlottak a bíróság előtt ártatlannak mondták magukat, bár a Sin Bét közleménye azt állította, hogy korábban nyomozóknak beismerték, hogy támadásokra készültek.
A Sin Bét január 4-én arról számolt be, hogy az Izrael által megszállva tartott Ciszjordániában már feloszlatott egy, az Iszlám Államhoz köthető terrorista sejtet. Izrael területén azonban a vasárnap nyilvánosságra hozott ügy az első eset, amelyben az Irakban és Szíriában jelentős területeket birtokló szélsőségesekhez tartozással vádoltak embereket.
Bár az izraeli arabokra nem jellemző a fegyveres erőszak, a Sin Bét szerint a mostani ügy azt jelzi, hogy fennáll radikalizálódásuk veszélye. A belbiztonsági szolgálat szerint mintegy 30 izraeli arab harcolhat jelenleg Szíriában az Iszlám Állam oldalán.
Iszlám Állam - IÁ-sejt létrehozása miatt vettek őrizetbe arabokat Izraelben
Hét izraeli arabot vettek őrizetbe és helyeztek vád alá, amiért azok állítólag létrehozták az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista csoport első izraeli sejtjét, és támadásokra készültek az országban - közölték vasárnap a jeruzsálemi hatóságok.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.