Joachim Gauck a szélsőségeseknek és terroristáknak címezve kijelentette, hogy "nem ajándékozzuk nektek a félelmünket, a gyűlöletetek pedig számunkra ösztönző erő". Az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű, egyre erősödő iszlamofób mozgalomra utalva pedig azt mondta, hogy a német muzulmán közösségek elhatárolódása a terrortól "hazafias kiállás országunk mellett, amelyben együtt élünk".A tüntetést a Németországi Muzulmánok Központi Tanácsa (ZMD) hirdette meg, amelynek elnöke, Aiman Mazyek beszédében egyebek között kiemelte, hogy bírálni ugyan lehet az újságírók, karikaturisták, művészek, humoristák tevékenységét, de a szólás szabadságától nem lehet megfosztani őket.Berlin-Brandenburg evangélikus püspöke, Markus Dröge azt hangsúlyozta, hogy "zsidók, keresztények és muzulmánok együtt utasítják el az Isten nevében elkövetett erőszakos cselekményeket“.Matthias Heinrich segédpüspök, a berlini katolikus főegyházmegye adminisztrátora a vallások között párbeszéd folytatására szólított fel. Szavai szerint nem szabad engedni, hogy egymás ellen hangolják a különböző vallások híveit, és közösen kell szembenézni a gyűlölet kiváltó okaival.Abraham Lehrer, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZdJ) alelnöke azt hangsúlyozta, hogy mindenkinek, de különösen a muzulmán közösségeknek kell fellépniük az iszlám "egyre erősödő radikalizálódásával" szemben, így a 4 milliós németországi muzulmán közösségben sem szabad eltűrni a fiatalabb nemzedékre mindinkább jellemző antiszemitizmust. A megmozduláson mintegy tízezren vettel részt, többen "Muzulmán vagyok, keresztény vagyok, zsidó vagyok, Charlie vagyok" feliratú transzparenssel jelentek meg, míg a francia nemzeti zászló színeivel megvilágított Brandenburgi kapu előtti színpadon a szónokok mögött az egyházak képviselőivel együtt felsorakozott Angela Merkela kancellár a kormányának tagjaival, a parlamenti pártok vezetői és a parlament elnöke, valamint Franciaország berlini nagykövete. A színpadon megjelentek nemcsak a vallásuk vagy az általuk betöltött pozíciók révén jelképezik a német társadalom egységét, hanem személyes sorsukon keresztül is, hiszen van közöttük "bevándorló, tősgyökeres német és keverék" - mondta Aiman Mazyek a demonstráció végén, amikor a színpadon álló vallási és politikai vezetők egymásba karolva fejezték ki, hogy Németország összefog a terror ellen és kiáll a közös értékek mellett.
Német államfő: A terror valójában egységet kovácsolt
A párizsi vérengzés elkövetői a céljaikkal éppen ellentétes hatást váltottak ki, megosztás helyett egyesítették az embereket - mondta a német államfő kedden Berlinben egy szolidaritási tüntetésen, amelyen muzulmán, keresztény és zsidó szervezetek együtt tiltakoztak a terror ellen.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.